Szlovákia 2015-ben a harmadik legnagyobb százalékos haszonélvezője volt az Európai Unió költségvetésének. Az ország nettó egyenlege tavaly ugyanis elérte a 3,095 milliárd eurót – derül ki az Európai Bizottság legújabb adataiból.

Szlovákia a tavalyi év során összesen 3,73 milliárd eurót merített az unió költségvetéséből. Ugyanebben az időben 607,9 millió eurót fizetett be oda, illetve kereskedelmi illetékek formájában további 88,9 millió eurót.

Szlovákia nettó egyenlege így 3,095 milliárd eurót tesz ki, ami azt jelenti, hogy Bulgária és Magyarország után százalékosan a harmadik legnagyobb haszonélvezője az uniós költségvetésnek. Azaz minden szlovákiai polgár 689 eurót kapott tavaly az unió költségvetéséből, és 128 eurót fizetett be oda, azaz az uniós tagságból eredő tiszta haszon egy főre 561 eurót tesz ki.

Az uniós alapok jelentős mértékben elősegítik Szlovákia fejlődését. A tavalyi év során a nagyobb gazdasági növekedéshez és az új munkahelyek létrehozásához jelentős mértékben hozzájárult az uniós források hatékonyabb kihasználása is, több mint 3,7 milliárd eurós nagyságban.

Az uniós költségvetésből származó legtöbb pénzt Szlovákia tavaly az úgynevezett gazdasági, társadalmi és területi kohézióra használta fel, amelyre 3,086 milliárd eurót irányoztak elő. További 566,5 millió euró a szlovákiai mezőgazdaságba vándorolt. A gazdálkodók egyenes kifizetései majdnem 440 millió eurót tettek ki, a vidéki területi fejlesztésre pedig 122,5 millió jutott.

Az Európai Unió költségvetése hozzájárult a biztonság terén megvalósított programok, mint ahogyan az Európa a polgárokért és a Kreatív Európa programok támogatásához is.

(Felvidék.ma/Aktuality.sk)