A polgári társulás támogatóinak ötödik találkozója, háttérben a leendő tájház (Fotó: PE)

A Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulást két éve egy lelkes kis csapat hozta létre Zsok Gizella vezetésével. Céljuk Bátorkeszi történelmének kutatása, a hozzá kapcsolódó fényképek, dokumentumok és tárgyak gyűjtése, feldolgozása, kiállításokon és kulturális rendezvényeken való bemutatása, valamint egy tájház létrehozása.

A felsorolt célok nagy része megvalósult, hiszen e rövid idő alatt a társulás már kilenc tematikus kiállítást hozott létre, ahol bemutatta azokat a tárgyi emlékeket, dokumentumokat, amelyeket a támogatókkal közreműködve sikerült összegyűjtenie.

Idén a társulás tagjai elérkezettnek látták az időt, hogy megvalósítsák következő céljukat, egy tájház létrehozását, ahol méltó helyet kapnának az eddig összegyűjtött tárgyak.

A polgári társulás támogatóinak ötödik találkozóján, amit a leendő tájház udvarán tartottak, Zsok Gizella, a társulás elnöke ismertette azokat a lehetőségeket, amelyeket egy tájház adhat a falu lakosainak, de az ide látogató idegeneknek is. Terveik szerint a társulás az állandó kiállítás mellett egy hagyományos falusi gazdaságot hozna létre gazdasági udvarral, ahol szárnyas jószágot és disznót is tartanának, ami lehetőséget adna például egy falusi disznótor bemutatására.

Zsok Gizella, a társulás elnöke ismertette azokat a lehetőségeket, amiket egy tájház nyújthat
Zsok Gizella, a társulás elnöke ismertette azokat a lehetőségeket, amiket egy tájház nyújthat (Fotó: PE)

“A hátsó udvarban található egy asztalos műhely is, amit a berendezése után sok hasznos célra fel lehetne használni. A telekhez egy hatalmas kert is tartozik, ahová hagyományos konyhanövényeket és gyümölcsfákat lehet ültetni. A gyümölcsszedés és lekvárfőzés is lehet egy közösségi összejövetel apropója. Lehetne itt nyári táborokat, különböző népi kézművességeket ismertető tanfolyamokat szervezni, de főzőtanfolyamot, népi táncot bemutató tanfolyamot ugyancsak, és sok más olyan rendezvényre is lehetőség adódna, amelynek alkalmával felhívnánk a figyelmet hagyományaink őrzésére, és mindannak a tudásnak átörökítésére, amelyet elődeink ránk hagytak” – vázolta fel Zsók Gizella.

Mivel a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás nem rendelkezik anyagiakkal, adománygyűjtést indított el, melynek módjáról a társulás elnöke adott tájékoztatót a jelenlévőknek. Az adománygyűjtés formái: ajándéktárgyak, valamint a társulás által kiadott úgynevezett vályogtéglajegyek és képeslapok eladásából származó bevétel, kulturális rendezvények belépőjegyeiből összegyűlő bevétel, és közvetlen bankszámlára történő befizetés, átutalás (Poštová Banka a.s. IBAN SK95 6500 0000 0000 2055 9055).

A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy Bátorkeszin szükséges létrehozni egy tájházat, és ezt azzal nyilvánították ki, hogy a helyszínen 520 euró értékben vásároltak téglajegyet.

A Bátorkeszi Pro Futuro Villa Kezw PT ezúton is köszöni a hozzájárulásokat, és felkéri mindazokat, akik segíteni szeretnének a kulturális és természeti hagyományok megőrzésében, Bátorkeszi történelmének bemutatásában, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a tájház kialakításához.