(Fotó: atchív, MTI/Mohai Balázs)

Már csak néhány kilométerre vannak a magyar-szerb határtól azok a migránsok, akik gyalog indultak el Belgrádból, mintegy százharmincan. Az M1 televízió tudósítói délelőtt azt jelentették, hogy hajnalban érkeztek Szabadkára, ezután Palicson látták őket, vagyis mintegy 10 kilométerre vannak a magyar határtól.

A bevándorlók azt mondják: azért jönnek, hogy a határzár és a szigorú szabály ellen tiltakozzanak. Egyikük szerint 3-4 napig akarnak majd éhségsztrájkolni a magyar határnál.

Abban bíznak, hogy a magyar hatóságok megnyitják a határt

Eredetileg mintegy 300-400, főleg afganisztáni és pakisztáni migráns indult útnak péntek délután Belgrádból a magyar határ felé gyalog, abban a reményben, hogy ha odaérnek, továbbmehetnek Nyugat-Európa felé. Útjukat Belgrád külvárosában a rendőrök biztosították.
A migránsok beértek Hajdújárásra. Nagyon elszántak, nem akarnak visszafordulni, bíznak abban, hogy a tömeg nyomására a magyar hatóságok megnyitják a határt. Valamennyien Ausztriába és Németországba készülnek – mondta el az M1 tudósítója vasárnap délelőtt.

Voltak, akik feladták, mások vonattal érkeznek

A szerbiai menekültügyi főbiztosság vasárnap délelőtti közlése szerint a menetben haladó migránsok közül előzőleg többen is feladták az összesen mintegy 200 kilométeres gyalogút megtételét, voltak akik egyáltalán nem folytatták útjukat, százhuszonnégyen pedig az éjszaka vonattal indultak el a táv felénél található Újvidékről a magyar határ közelében fekvő Szabadkára.

A főbiztosság tájékoztatása szerint harminchárman busszal folytatták útjukat Szabadkára, hatvannégyen pedig a közép-szerbiai Bogovadja befogadóközpontjába utaztak. A szerb-magyar határon jelenleg körülbelül 865 migráns tartózkodik, hatszázötvenen a Horgos-Röszke átkelő közelében, kétszáztizenöten pedig a Kelebia-Tompa átkelőnél.

(MTI)