Rengetegen búcsúztak el Zsófitól (Fotó: Kovács Márta, facebook)

Utolsó útjára kísérték ma délután Kovács Kata Zsófiát. A IV. Martosi Szabadegyetemen péntek éjszaka 16 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt lányt szülőfalujában, Ekecsen helyezték örök nyugalomra. Szilason búcsúestet tartottak Zsófi emlékére.

A temetést Bíró Sándor, nyárasdi plébános tartotta római katolikus egyházi szertartás szerint. Az ekecsi köztemetőben Zsófi családtagjain, osztálytársain, tanárain, barátain és a falubelieken kívül jelen voltak edzőtársai, a szabadegyetem szervezői, illetve az MKP, a Via Nova és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának több tagja. Zsófi kedvenc csapata, a DAC is képviseltette magát. Több mint ezren kísérték utolsó útjára.

A mARTfeszt szervezői szombaton reggel sajtóközleményben tudatták, hogy a tragédiát követően kegyeleti okokból nem folytatják tovább az idei rendezvényt. Mint a közleményből kiderült, a tragédia hátterében valószínűleg a fiatal lány már fennálló betegsége és annak szövődménye állhatott.

A felvidéki magyarságát minden helyzetben büszkén felvállaló ekecsi lánytól a temetés után 19 órától nyilvános zenés megemlékezésen búcsúztak a szilasi Pázmány-emlékház parkjában, az egyik kedvenc zenekara, a csallóközcsütörtöki Phönix együttes közreműködésével. A búcsúest szervezője Puss Sándor jezsuita szerzetes volt, aki az emlékház építését is kezdeményezte, ekecsi szolgálata idején.

Az ifjú sporttehetséget is jól ismerte Sándor atya, aki a Felvidék.ma portálon közölt Búcsúztatójában így fogalmazott: „Bizonyára, ha most üzenni tudna, csupán annyit mondana: találkoztam a Végtelennel, az Istennel – s talán hozzátenné: nem is tudtam, hogy ilyen közel volt hozzám egész életemben. Elmondhatjuk, most már egy angyallal több lesz a Mennyben, és bánatosan hozzátesszük: s eggyel kevesebb itt, a földön. A nagy, nemzetközi versenyek előtt kérte, imádkozzak érte. Volt, hogy hajnali hatkor, indulás előtt még megálltak édesanyjával áldást kérni az úthoz.”

Kovács Kata Zsófia tavaly decemberben Lengyelországban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett a kyokushin karate kontinensviadalon.

Zsófi edzője, Gyászol az egész klub címmel tett közzé a közösségi hálón méltató írást egykori kiváló tanítványáról, aki 2008 óta járt edzésekre hozzá. Ebből kiderül, hogy Zsófi, fiatal kora ellenére öntudatos és célratörő lány volt, aki külön edzéstervvel készült a versenyekre, hogy válogatott lehessen. „Mivel szépen megcsinálta az edzéstervet, jöttek is az eredmények. A munkájára a koronát az év végén Lengyelországban megrendezett Európa Bajnokságon tudta feltenni, ahol 2. helyezést ért el U16-os korosztályban. Eleinte kicsit bosszankodott az eredmény miatt. Majd miután beszéltem vele, átgondolta, és átértékelte, amit mondtam neki, és örömmel fogadta a 2. helyet is. A kiváló teljesítményéért Ekecs község nevében Polák László polgármester úr is kitüntette“ – idézte a múltat Markovics János edző, hozzátéve: tanítványa élete első Eb-jén, Tarnowskie Góryban nem csak klubjuk 4. Európa-bajnoki érmét szerezte meg, hanem idén február végén horvát bajnokságot is nyert.

Zsófi végzetes betegsége kapcsán az edző elárulta: „Április végén felhívott Mártika (Zsófia édesanyja), hogy gyulladást találtak a lánya vérében és nem jók az eredmények. Aztán május elején kórházba is került, ahol kiderült a betegsége: mononukleózis. Teljesen el lett tiltva minden fizikai terheléstől, és úgy volt, hogy csak szeptembertől kezdi újra az edzéseket. Ma reggel pedig az a hír fogadott, hogy eltávozott a fizikai világból. Azóta egyfolytában csörög a telefonom, senki nem akarja elhinni, hogy ez megtörténhet. Hiányozni fogsz, Zsófi!“ – írta a karate edző.

A tragikusan elhunyt lánytól egyik kedvenc együttese, az Ismerős Arcok zenekar is búcsúzott. A közösségi hálón a következő közleményt jelentette meg a Felvidéken is sokak által kedvelt magyar együttes: „… fájó szívvel búcsúzunk egy fiatal kedves barátunktól, akit a hétvégén veszítettünk el és holnap lesz a temetése. Ő Kovács Kata Zsófi a felvidéki Ekecsről, aki az egyik legnagyobb rajongója volt az Ismerős Arcoknak, a leghűségesebb szurkolója a DAC-nak és akinél szebben kevesen szavalták József Attila “Nem, nem soha” versét június 4-én a Felvidéken. Utoljára márciusban Révkomáromban az MKP kampányzáróján találkoztunk, és – bár idén nem tudtunk eljutni Martosra, a Martfesztre – reménykedtünk, hogy majd a következő koncerten újra ott áll az első sorban, ahogyan mindig is tette. Első volt az elsők között a tanulásban és a sportban is. Büszke volt a magyarságára, büszkén viselte nevét a Karate Gi-n és büszkén emelte magasba az Ismerős Arcok által is dedikált felvidéki zászlót, a tavalyi lengyelországi versenyen szerzett ezüstérme után. Az Ismerős Arcok zenekar ezúton fejezi ki a részvétét Zsófi családjának, barátainak és a felvidéki magyar közösségnek. A hétvégi koncerteken Zsófi tiszteletére és emlékére fog szólni a “Nélküled”!