Minden út Lengyelországba vezet! (Kép: magyarkurir.hu)

A világegyház legnagyobb ifjúsági eseménye – amelyen Ferenc pápa is részt vesz – idén július 25. és 31. között valósul meg Krakkóban. Az egész világból érkeznek résztvevők e jelentős találkozóra, tehát a felvidéki magyar fiatalok sem hiányozhatnak, köztük a pozsonyi magyar ifjúság csoportja ugyancsak jelen lesz a lengyelországi rendezvényen.

Az Ifjúsági Világtalálkozó a katolikus egyház által szervezett nemzetközi rendezvény, amelyre  két-, illetve háromévente kerül sor, és  központi eseménye a Szentatyával való találkozás.

Ferenc pápa a XXXI. Ifjúsági Világtalálkozót az irgalmasság szentévében „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” mottóval hirdette meg.

Július 24-én, a vasárnap délelőtti szentmise keretében a pozsonyi ferences templomban Molnár Tamás atya a prédikáció keretében Ferenc pápa világtalálkozóra írt levelének részleteit, irgalmasságról szóló gondolatait osztotta meg a hívekkel, köztük azokkal a fiatalokkal, akik bejelentkeztek a krakkói találkozóra. (A pápa levele teljes terjedelmében magyar nyelven itt olvasható.)

A szentmise végén az atya megáldotta az útra indulókat. A pap az áldás előtt felelevenítette azt az eseményt, amikor három évvel ezelőtt, az időközben elhunyt Kubovics Konrád ferences atya a pozsonyi magyar katolikus közösséget képviselő három fiút indította el a brazíliai Ifjúsági Világtalálkozóra. Útravalóul a következő három „tarisznyábavalót” kötötte az ifjúság lelkére: közösség, irgalom, lelki élet.

A szentmise végén Tamás atya megáldotta a Krakkóba indulókat (Fotó: Vicián Tamás)
Tamás atya megáldotta a Krakkóba indulókat (Fotó: Vician Tamás)

A világtalálkozón egy hatalmas közösség tagjai lesznek, az egész világról érkezett fiatalok óriási közösségéé. S miközben megtapasztalják a keresztény összetartozás közösségi örömét, ne felejtsék, hogy melyik közösséget képviselik – a szlovákiai magyarokat, a helyi keresztényeket, a pozsonyi magyar közösséget.

A hirdetésekben a közösség lelkiatyja megköszönte a hívek nagylelkű anyagi támogatását, amellyel hozzájárultak a fiatalok részvételéhez a világtalálkozón, valamint az imákat. Ez utóbbiakat továbbra is kérte, s egyben megígérte a maga és az ifjúság nevében egyaránt, hogy Krakkóban szeretettel és imában is gondolnak majd az itthon maradottakra.

A pozsonyi magyar közösséget képviselő tizennyolc fiatal mellett, akik Tamás atya vezetése alatt vesznek részt az Ifjúsági Világtalálkozón, többen jelentkeztek azok közül is, akik Pozsonyban tanulva az előadási időszakokban rendszeresen megtartandó szerdai egyetemista estek által kapcsolódnak a főváros magyarságához.

A szlovákiai magyarságot képviselő zarándokcsoportba a legutóbbi adatok szerint 122 személy jelentkezett be. Nyolc lelkiatya kíséri a fiatalokat. A csoportban 36 fiatalkorú, 14-18 éves van, 65 a 18-30 év közöttiek száma, valamint 13 személy már betöltötte 30. életévét. Öt egyházmegye fiataljai szerveződtek a szóban forgó csoportba, mégpedig a Pozsonyi és Nagyszombati Főegyházmegyék, valamint a Nyitrai, Besztercebányai és Rozsnyói Egyházmegyék fiataljai.

A pozsonyi magyar közösséget tizennyolc fiatal képviseli (Fotó: Vician Tamás)
A pozsonyi magyar közösséget tizennyolc fiatal képviseli (Fotó: Vician Tamás)

Közel ötezer magyar fiatalt várnak

A magyar szervezők több mint négyezer, a határon túlról érkező magyarokkal együtt pedig közel ötezer magyar, 18 és 35 év közötti fiatal részvételére készülnek. Összességében a szervezők mintegy 2,5 millió résztvevőt várnak Lengyelországba, köztük természetesen a több ezer magyar fiatalt is.

Az Ifjúsági Világtalálkozók alapítója Szent II. János Pál pápa volt, aki 1985-ben a világ minden fiatalját meghívta egy találkozóra, majd hivatalosan is kezdeményezte az ifjúsági világnapok megünneplését.

A világtalálkozó soron következő helyszínét a Szentatya mindig a záró szentmisében hirdeti ki. Általában egy távoli földrész nagyvárosát mindig egy európai helyszín követi. Így Rio de Janeiro után Krakkóra esett a választás.

Az Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos magyar honlapján további információk találhatóak a hazai és a nemzetközi előkészületekkel kapcsolatban is.

(Felvidék.ma/krakko2016.hu/pozsonyikatolikusok.sk)