A Szlovák Köztársaságban 512 olyan település létezik, amelyek önkormányzatainál a hatályos törvények és az ország kormányának vonatkozó rendeletei értelmében a lakosok az anyanyelvüket is használhatják az ügyintézés során. A Pro Civis polgári társulás évente felméri, mennyire érvényesül az egyes községekben a polgárok anyanyelven történő tájékoztatása.

A V4-ek közül Szlovákia költ a legtöbbet egészségügyre, mégis itt a legalacsonyabb a várható élettartam.

Visszavetik az idegenforgalmat a sorozatos erőszakos cselekmények Európában, a turisták inkább választanak egzotikusabb, indiai, kínai vagy ausztráliai célpontokat.

A 42. Honismereti Kerékpártúra a tavalyi évhez hasonlóan, idén is az ország nyugati szegletébe látogatott el. A túra augusztus 7-ig tart, az első nap hangulatáról tudósítunk.

Már a tizenötödik, ezt is megértük– mosolyog bölcsen Kántor János esztergomi művész-tanár, aki ötletgazdája és a kezdetektől vezetője a Szőgyéni Nemzetközi Képzőművész Alkotótábornak. „Mára a szőgyéni tábornak rangja van, hiszen tehetséges, neves alkotókat sikerült összefognunk, akik mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egymást inspiráló, de az egyéni alkotás szabadságát meghagyó közösség legyünk. Talán ezért is szeretnek hozzánk jönni a fiatalok” – nyilatkozta a szervező.

A szeretet és a magyar egység tábora – székelyföldi gyerekek jártak a Felvidéken. A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás hatodik alkalommal látta vendégül a szociálisan hátrányos helyzetű székely gyerekeket.

A Nyugat a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt. Alkotói, szerkesztői az I. világháború alatt a kezdetektől a humánum védelmébe álltak. 1915-re már az egész ország előtt feltárult a valóság, és a külső elvárás is az volt, hogy a Nyugat egységbe kovácsolódjék. Csak ekkor vált igazán táborrá a folyóirat.

Szentpétervár romantikus, csatornákkal szabdalt cári város. Észak Velencéje. Régebben is, „Leningrád korában” is szépséges város volt. Ma meg már kimondottan gyönyörű. Sőt, álomszép. Oroszország második legnagyobb városa. 1703-ban Nagy Péter, minden oroszok cárja, Amszterdam mintájára, lápos, mocsaras vidékre alapította.

ΟΛΥΜΠΙΑ – Azt követően, hogy az előzőre is pályázott, most, 2016. augusztus 5–21. között a brazíliai Rio de Janeiro rendezi a 31. nyári játékokat. Visszatekintés és esélylatolgatás.

Horoszkóppal, tanácsokkal, osztályképekkel, folytatásos regényünkkel, horoszkóppal, halas receptekkel, keresztrejtvénnyel és műsormelléklettel keresse az újságárusoknál.