Balatonfenyvesen tartják a IX. Kárpát-medencei Református Ifjúsági Találkozót. Mintegy 300 fiatallal lehetnek együtt a felvidékiek is, Gömörből harmincheten táboroznak a Balatonnál. 

A Rimaszombati járásból érkező gyerekeket több lelkész is elkísérte Nt. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperesének a vezetésével. Minden nap különböző programok várják a fiatalokat: előadások, csoportos beszélgetés, kirándulás, fürdés a Balatonban. Legutóbb Somogyvárba is ellátogattak. A résztvevőknek jó együtt lenni, ismerkedni, és úgy fogalmaznak, áldott alkalom ez mindannyiuknak.

Nagy Andrea képriportja

Nt. Nagy Ákos Róbert gömöri református esperes a doboknál.jpgA gömöri csapat bemutatkozása.jpgA hanvai fiatal tehetségek fellépése.jpgA gömöri lányok már barátságokat is kötöttek.jpgA fenyvesek árnyékában.jpgA gömöri gyerekek nagyon jól szórakoznak.jpgFutballtornán.jpgFürdőzés előtt.jpgA gömöri lelkészek is kikapcsolódnak.jpgElőadáson.jpgA Szent László emlékhelyen.jpgCsoportkép Somogyváron.jpg