Bohuslav Sobotka Cseh kormányfő (Fotó: novinky.cz)

A migrációs hullám megmutatta, hogy szükség van az Európai Unió külső határainak megvédésére, s ehhez kell egy európai hadsereg – vélekedett Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a cseh nagykövetek értekezletének kezdetén elmondott beszédében hétfőn Prágában.

„Meggyőződésem, hogy hosszú távon nem tudunk meglenni egy európai hadsereg nélkül” – jelentette ki a kormányfő. Szerinte az európai biztonságpolitikának arra kell irányulnia, hogy az Európai Unió „akcióképesebb és megbízhatóbb partner” legyen. Sobotka azzal számol, hogy az Európai Tanács legközelebbi ülésein már konkrét javaslatok is elhangzanak a közös hadsereg kérdésében.

A közelmúltban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is támogatásáról biztosította a közös európai hadsereg felállítását, holott Budapestnek korábban kifogásai voltak az elképzeléssel szemben, amely reálisan néhány hónapja merült fel. Miloš Zeman cseh államfő viszont már több éve szorgalmazza egy ilyen haderő felállítását, amely szerinte elsősorban a terrorizmus és a migráció elleni védekezés terén segíthetne Európának.

A nemzetközi biztonságpolitikai helyzet alakulása egyértelműen bebizonyította, hogy Csehország számára az európai uniós és a NATO-tagság „lényeges meghatározó tényező”. A legutóbbi terrorcselekmények alapján is nyilvánvaló, hogy Európának a fenyegetés minden formájára fel kell készülnie. „Az EU és a NATO stabilitásának és akcióképességének bebiztosítása kulcsfontosságú Csehország számára. A vita a két szervezet jövőjéről már megkezdődött” – mutatott rá Bohuslav Sobotka. Leszögezte, hogy Csehország aktív kíván lenni ezen a téren, s nagy feladatok hárulnak a cseh diplomáciára is.

Csehország számára – fejtette ki Sobotka – az uniós tagságnak nincs alternatívája. Nagy-Britannia kilépése után is a „cseh kormány védelmezni fogja az értelmes európai együttműködés folytatását”.

A cseh nagykövetek szokásos évi értekezletének első napján Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter is részt vesz. Lajčák a nap folyamán kétoldalú tárgyalásokat folytat európai kérdésekről partnerével Lubomír Zaorálekkel és Sobotka kormányfővel. Prágai diplomácia források szerint elsősorban a közelgő fontos európai fórumokon – V4 kormányfői csúcs Angela Merkellel pénteken Varsóban, valamint a szeptemberi pozsonyi EU csúcstalálkozó – tervezett témákról és álláspontokról cserélnek eszmét, illetve egyeztetnek a felek. Napirendi pont a szeptember 26-ra tervezett közös cseh-szlovák kormányülés is.