Augusztus 20-a alkalmából a NYEOMSZSZ-t, vagyis a Nyugat Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét Magyarország miniszterelnöke Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki, amelyet Budapesten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár adott át a Magyarság Házában.
A kitüntetést a szervezet elnöke, a Bécsben élő történész, Deák Ernő vette át, aki nemcsak a nyugat-európai magyar diaszpóráért tett sokat, hanem a felvidéki magyarok ügyét is több évtizede folyamatosan segíti.
Az első Kufstein-tanácskozás 1990-ben volt Kufsteinben és azon első alkalommal vettek részt a Kárpát-medencén belüli magyar kisebbségi képviselők, így a jövendőbeli Magyar Koalíció Pártjának a képviselői közül ott volt Duray Miklós, Bugár Béla és Varga Sándor, amit egyébként jó lenne ismét feleleveníteni – mondja Deák Ernő.
Miért Svédországban jegyezték be a NYEOMSZSZ-ot?
Egyrészt Svédországból, a SMOSZ, a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége részéről indult a kezdeményezés, amihez nekik annak idején megvolt az infrastruktúrájuk, ami a többieknél hiányzott. A SMOSZ elnöke, Bihari Szabolcs javasolta, hogy az alakuló ülést 2001-ben Stockholmban, az ő tulajdonukban lévő Magyar Házban tartsuk, de mi, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége is alapítói vagyunk ennek az úgynevezett ernyőszervezetnek.
Mennyire tudtak a felvidéki magyaroknak segíteni?
Többször végigpásztáztuk a Felvidéket. Azon túl, hogy intenzíven bevontuk őket a programjainkba, hitet és reményt igyekeztünk adni nekik, ami rendkívül fontos. Bár a mostani magyar kormány ezen a téren elég intenzív fokozatba kapcsolt, de mivel egymásra vagyunk utalva, természetes, hogy támaszt kell egymásnak nyújtanunk. Alapjában véve láthatatlan segítségnyújtásról van itt tehát szó, vagyis tartjuk egymásban a lelket.
Mekkora esélye van a Beneš-dekrétumok felülvizsgálatának?
Rövid távon, nem a csehek és a szlovákok, hanem főként Brüsszel miatt nem látom ennek az esélyét. Tudniillik nyugaton annyira süketek és annyira nem értik a probléma lényegét, hogy ott – szerintem – semmit sem lehet elérni – még középtávon sem.
Tudom, hogy nem könnyű kimondani és „szentségtörést” is elkövetek, ha kijelentem: mi történik akkor, ha a Beneš-féle dekrétumok felülvizsgálata mégsem következik be?
Mi akkor is élünk és továbbra is vagyunk! Ha ők nem képesek a múltat bevallani és beismerni az egymással szemben elkövetett bűneinket, akkor annak ők isszák meg a levét! Hiszen nagyon jól tudják, a történészek és politikusok közül is egyre többen belátják, hogy mi szlovákok és magyarok egymásra vagyunk utalva, amit ezer éven át bizonyítottunk. Erre kellene ráirányítani a figyelmet! Ha ez sikerül, akkor szemléletváltás következhet be, amiből nem pusztán egy bocsánatkérési ügy, hanem nagyon sok minden más is következhet.
Éppen a mai ünnepség során, a bocsánatkérésről jutott eszembe, hogy mikor kértek az osztrákok bocsánatot a magyaroktól a szabadságharc leveréséért? Soha! De volt egy állami-birodalmi aktus, amit úgy hívnak, hogy kiegyezés, ami mindent felülírt. Ferenc József csak 1907-ben törölte el a szatmári béke azon pontjait, amelyekben a Rákóczi-szabadságharcot elítélte, a „nemzet és az uralkodó közötti félreértések kiküszöbölése” érdekében. Valamilyen ehhez hasonló megoldást kellene találni a Beneš-dekrétumok meghaladására is, amelynek a levét nagyon megitta a szlovákiai magyarság, de nem szabad arra összpontosítani, hogy enélkül nem jutunk tovább! Igenis továbbjutunk, sőt, nekik még segítünk is a lelki görcsök feloldásában, ha más irányban tudunk új utakat mutatni a számukra!
