Nagymegyeren az augusztus 20-i koszorúzási ünnepség szónoka Dunajszky Géza író, egykori tanár, a Szlovákiai Magyar Írószövetség tagja, a Magyar Köztársaság Ezüstplakettjének birtokosa, egyben a 2016-os Szlovákiai Civil Becsületrend kitüntetettje volt.
Alább a beszédét olvashatják:
A magyarokról azt tartják a környező népek, hogy mi a tragédiáinkat szoktuk ünnepelni. Nos, akad kivétel is, mint a mai ünnep, a Szent Korona, a Magyar Királyság megalakulása és Szent István államalkotó királyunk szentté avatásának évfordulója, vagyis ma a nagy és nemes tettekre, az államalapításra, valamint a tettek megvalósítójára, I. István királyunkra és boldoggá avatásának 933. évfordulójára emlékezünk.
Ezertizenhat évvel ezelőtt a krónikaíró szerzetesek az éveket, hónapokat és napokat pontatlanul meghatározó Julianus-naptárt használták, így mind a koronázási ceremónia pontos dátuma (Karácsony vagy Szilveszter 1000-ben?), mind a koronázott személy születésének időpontja bizonytalan, és a mai napig viták tárgyát képezik. Egyet tudunk biztosan, és ezt idézem egy korabeli krónikából:
„László király 1083. augusztus 20-án pápai engedéllyel, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében oltárra emeltette Istvánt, fia Imre herceg és nevelője, Gellért csanádi püspök földi maradványaival együtt. Ez (a cselekedet) akkor egyenértékű volt a mai szentté avatást megkövetelő egyházi szertartással.
Azóta István a nép szívében mindinkább egy legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott föl. Benne és vele a szent korona, a királyság és a nemzet szinte misztikus egységgé olvadt össze. István sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáró hellyé vált; számos ima-meghallgatás és jelenés történt ott. Így nem csoda, hogy az évek múlásával a szentté avatás napja, augusztus 20-a a kárpát-medencei magyarság nemzeti ünnepe lett.”
István király Vajk pogány néven született 970 körül, más, pontosabb források szerint 969. augusztus 16-án, Géza, magyar fejedelem és Sarolt, az erdélyi Gyula lányának elsőszülött fiaként. Apja saját utódjául szánta már gyerekkorától, ezzel megszakította az Árpád-házban addig elfogadott szeniorátus (legidősebb nemzetségfő) uralkodásának elvét, és bevezette a Magyar Fejedelemségben is az Európában megszokott elsőszülöttség, az egy családból származó uralkodók vérvonalát.
Ezt megelőzően a Fejedelemség nagyon széttagolt volt. Az ázsiai kalandozásokból fokozatosan hazatérő törzsek (és nem, az 1822-től germán sugallatra eddig tévesen belénk sulykolt honfoglalás) után területileg önállóan elrendeződő nemzetségfők, törzsfők irányították az ország különböző területeit, Somogytól Erdélyig, a Maros vidékétől a Felvidékig. Így tehát a magyar törzsek és területek végső egyesítése Gézára és főleg legidősebb fiára, Vajkra, azaz későbbi keresztény nevén Istvánra várt.
Az ifjú herceg apja halála után Koppány vezér legyőzésével 997-ben megszerezte a főhatalmat. Ekkor már az apja által behívott papok és lovagok segítették uralkodásában és 1000 szilveszterén (de inkább karácsonyán, december 25-én) a pápától első magyar uralkodóként megkapta a királyi koronát, ami az akkori keresztény világrend szerint Európa egyenjogú uralkodói közé emelte őt. Később többek között megszervezte az évszázadokig fennálló megyerendszert, a magyarországi egyházat, a pénz és kereskedelem menetét, sikeresen legyőzte belső ellenségeit, és megvédte az országot a német és más támadásoktól. Élete végére műve elérte a teljességet, ám a sors tragédiájaként egyetlen fia, Imre herceg halála (1031) után, nem tudta megfelelő örökösre hagyni az országot. Amely csak 1046-ban, mikor újra Árpád-házi férfiágú uralkodó (I. András) került a trónra, tért vissza az István által kiharcolt és kijelölt útra.
Mi volt ez a kijelölt út, és a mai ember számára mi a példa belőle?
Szent István esetében ennek a példának írásos nyoma is van, az Imre herceghez írt Intelmeiben. Már maga a bevezető sora felér egy matematikai sarokigazsággal vagy mottóval, mert intelmeit a nyomaték kedvéért egy saját idézettel kezdi:
Hallgass, fiam, atyád intelmére, / s ne vedd semmibe anyád tanítását!
Majd egy idézet következik az ókori bölcs zsidó uralkodótól (i.e. 967-960 között uralkodott) Salamon királytól:
Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat, / akkor nagy lesz száma élted éveinek.
Majd egy bibliai idézet, Ádám és Éva, az első emberpár – a tiltott gyümölcs megízlelése – esetének példáját hozza fel intelmei betartásának fontosságára. Aztán újra Salamon király két fiának (Jeroboám és Roboám) hitszegése; egy két évezreddel korábban megesett példa következik, akik apjuk parancsoló szavát megszegve dölyfösen viselkedtek alattvalóikkal, a 12 júdeai törzsfővel szemben. Hitszegő viselkedésükkel „szétszaggatták a törvények Isten ujjával kötözött kötelékét, (birodalmuk) különb-különbféleképpen pusztultak el: részben ugyanis a föld nyelte el őket, részben a tűz emésztette el, részint (népeik) egymást koncolták fel.”
Hogy szavainak nyomatékot adjon, István király továbbfolytatja Imre fiának szánt intését:
„Hogy ez véled ne történjék meg, fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassalak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Ezeket előrebocsátván térjünk a tárgyra.”
Szent István, mint egy tízparancsolatban, tíz fejezetben foglalta össze uralkodói tapasztalatait. Sok történész az Intelmeket István király törvénykezési szándékának tarja. Az első kísérletnek az államigazgatás nélkülözhetetlen alapszabályai megfogalmazására, amely nélkül egy birodalom nem létezhet, nem működhet. Benne már megtaláljuk az általa létrehozott intézmények önállóságának, mai divatos szóval mondva, az autonómiájának pontosan körülhatárolt működési elvét is.
Nézzük meg a fejezeteket, amivel fia számára egyben rangsorolta a feladatokat is. Mik ezek? István király mit tartott fontos erkölcsi alapnak és államigazgatási szerkezetnek (intézménynek), vagyis miről írt az Intelmeiben:
1. A katolikus hit megőrzéséről (ma, a politikai hitvallás)
2. Az egyházi rend(ek) becsben tartásáról (a hatalom intézményei)
3. A főpapoknak járó tiszteletről (az intézmények szaktekintélyei)
4. A főemberek és vitézek tiszteletéről (a világi élet, a tudomány és a hadsereg szaktekintélyei)
5. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról (az igazságszolgáltatás)
6. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról (a külkapcsolatok)
7. A tanács súlyáról (a parlamenti demokrácia)
8. A fiak kövessék az elődöket (az iskolák és a nevelés)
9. Az imádság megtartásáról (a politikai képzés)
10. A kegyességről és irgalmasságról, valamint a többi erényről
(a kedvező és alkotó társadalmi hangulat kialakítása)
Annyira mai és fontos intelmek halmaza a tíz fejezet, hogy legszívesebben kötelező olvasmánnyá tenném a világ valamennyi iskolájában, de legalább is a Kárpát-medence magyar tannyelvű oktató-nevelő intézeteiben.
Gondolatainak elemzése közben egy hihetetlenül bölcs, kora államférfijai között is a legnagyobb gondolkodók egyikének szellemi, erkölcsi és emberi profilja rajzolódik ki belőle. Hogy megízleljék ezt a szebbnél-szebb és tartalmában élvezetesebbnél-élvezetesebb gondolat-csemegéket, a legrövidebb, A tanács súlyáról szóló 7. fejezetet szeretném önöknek szó szerint idézni (Latinból Kuruc Ágnes fordította le kiváló nyelvérzékkel, az előző idézetek is tőle származtak):
„A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igényt. A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér; hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsebbek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék. Ezért, fiam, az ifjakkal és a kevésbé bölcsekkel ne tanácskozz, ne is kérj tőlük tanácsot, csak a gyűlés véneitől, kiknek koruk és bölcsességük miatt megfelel ez a feladat. Mert a királynak szóló tanács zárva legyen a bölcs szívbe, ne terjessze a bolondok szelessége. Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk, s szól a Szentlélek Salamon által: “Aki jár a bölcsekkel, bölcsek barátja lesz, nem a bolondokhoz lesz hasonlatos.”
És Dávid zengi:
Jósággal közeledsz a jóhoz,
az igazhoz igaz vagy.
A tisztával tisztán bánsz,
a hamissal azonban hamis módra.
Ezért hát ki-ki életkorának megfelelő dologban forgolódjék, tudniillik az ifjak fegyverben, a vének a tanácsban. Egyébként az ifjakat mégsem kell teljesen kiűzni a tanácsból; ámde ahányszor velük tanácskozol, még ha életrevaló is az a tanács, mindig terjeszd az öregek elé, hogy minden cselekedetedet a bölcsesség mértékével mérhesd.“
Azt hiszem itt meg kell állnunk egy pillanatra a múlttal, Szent István királyunk gondolatainak idézésében, és a jelen nagy „TANÁCSUNK”, a mai Európa sorsát meghatározó Európai Parlament és az Európai Bizottság összetételét és cselekedeteit kell legalább gondolatban ennek az intelemnek a fényében átvilágítanunk! Lehangoló lesz az ítélet, amely bennünk, akárcsak az idegen bevándorlók özöne, a migráns-kérdés kezelésében velük kapcsolatban megfogalmazódik.
Szégyen az, ami Brüsszelben történik, megalázó minden európai polgárra nézve, nemcsak ránk, magyarokra, akik több ezer éve szülőföldünkön élünk, és akik hadakoztunk törökkel, tatárral, és már legalább kétszer megmentettük Európát az idegen vallás uralmától, hanem méltatlan minden európai emberre nézve. Félre ne értsenek, nem a Tanács, az Európai Unió intézmény-rendszerével van gondom, hanem a benne helyt foglaló középszerű, sőt alacsony intelligenciájú, pénzéhes képviselők és tisztségviselők zömével, akik a problémákra, sorra rossz válaszokat adnak, és már több száz ártatlan ember esett áldozatul a betolakodók velünk, európai őslakosokkal szemben táplált kiapadhatatlan, a Shária iszlám törvények diktálta vallási gyűlöletének.
De említhetném a saját, Csemadokon belül a gombaszögi Országos Kulturális Ünnepség vagy a zselízi Országos Népművészeti fesztivál felújítása, újraindítása körül kialakult hazai vitánkat, ahol a fiatalok még csak egy közös asztalhoz sem voltak hajlandók leülni tanácskozásra az „öregekkel”, hogy megvitassák és kialakítsák a rendezvények új, a jövő évszázadnak szóló koncepcióját.
Visszatérve Európa mai legnagyobb kihívására, a migránsokkal kapcsolatos teendőkre:
Ezzel kapcsolatban Szent István 4. és 6. intelmét kellene alkalmazni, ami a „vitézek” megbecsülésére, a határok védelmére és csak azokra a vendégekre vonatkoznak, akik jeles emberi vonásaik és tudásuk miatt az otthonunkba meghívandók, akik erre érdemes idegenek, és nem a betolakodókra, a vendégszeretettel visszaélőkre, a munkára, az ország gyarapítására alkalmatlan élősködőkre, vagyis a potenciális ellenségeinkre.
Magyarázatképpen, az Intelmekből, hadd idézzek egy gondolatsort előbb a IV. fejezetből:
„Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védő falai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói.“
És egy „idegenekkel” kapcsolatos idézet az Intelmek VI. fejezetből. Ezt a gondolatsort, főleg a jelenlegi szlovák kormány figyelmébe ajánlom, és előre bocsátom:
Mi, itt élő magyarok ezer év óta az intelmek szellemében védelmeztük Európát, benne a szláv szlovákság érdekeit is. Soha nem ellenükben, hanem a közös jövőnk érdekében. Ezért tudtak ők velünk együtt ezer éven át a Szent Korona országában fennmaradni. Mi, amikor idegen hatalmak nyomására az ő országuk állampolgárai lettünk, nem hagytuk el a szülőföldünket, és nem akarunk másutt sem lakni, mint itthon, az őseink megszerzett földjén.
Ezért számunkra a hatodik szentistváni parancsolat betartása és főleg betartatása különösen fontos! Idézem:
„Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennél fogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.“
Ünnepi beszédemet Szent István gondolatainak, történelmi és szellemi nagyságának időszerűsége érdekében két idézettel szeretném befejezni. Az első egy görög közmondás, amely állítólag a nagy római filozófustól, Marcus Tullius Cicerótól származik, aki Krisztus születése előtt 78-ban szintén a háborútól feldúlt Itáliát és a lezüllött Rómát hagyta ott és ment száműzetésbe szellemi testvére Tito Pomponio Attico után, Görögországba:
„Az a nép, amely nem ismeri a múltját, az önmagát ítéli arra, hogy a tragédiáit újra átélje!”
Kölcsey Ferenc Himnuszának soraiból ismert „balsors, akit régen tép” véres csapásait szülőföldjén újra megélni, épeszű ember sem itt, sem máshol, soha nem szeretné. Ezt azért tartottam szükségesnek most elmondani és megerősíteni: nagyon értékes és dicséretes dolog, hogy évente augusztus 20-án a maihoz hasonló megemlékező ünnepséget tartanak Nagymegyeren, mert Szent István szellemi nagyságának felidézésével és nemes cselekedeteinek felelevenítésével, azt a nagyon fontos feladatot szolgálják, hogy Megyer minden polgára megismerje a múltját és az ebből eredő kötelességét.
A másik idézet inkább nekünk, a felvidéki magyaroknak szól, amely Szent István Intelmeiből eredő mai és jövőbeli kötelességünk:
„Nem ápolni kell a magyar kultúrát, a nemzeti hagyományainkat, a nyelvünket, hanem naponta gondosan művelni és az utódainkat zsenge koruktól alaposan megtanítani rá!
Nekik a szépsége ugyanúgy friss és értékes lesz, mint nekünk volt gyermekkorunkban, amikor ezt szüleinktől örökségbe megkaptuk. Tilos ezt más népek értékeivel felváltani, más nyelven, másra oktatni, mert az nem a miénk. A mi pótolhatatlan kincsünk az istváni szentkorona magyarságának szellemi örökségében rejlik!
Ez az örökség soha nem volt beteg, sem fogyatékos. Hála Istennek ma is ép és egészséges, mint az egyedi magyar anyanyelvünk. S ha az unokák fogják megtanulni a nagymamák nyelvét és nem fordítva, mint az manapság oly gyakran megesik, akkor ez a szellemi hagyaték továbbra is élni és virulni fog!”
Szent István Imre fiának írt Intelmeibe burkolva ezt én szerettem volna elmondani és megfontolásra örökül hagyni ma Önöknek, főleg gyermekeinknek és unokáinknak.
Elhangzott Nagymegyeren 2016. augusztus 20-án.
