Fotó: Felvidék.ma, archív

Több mint három millió euróval – pontosan 3 094 110 euróval – támogatta idén augusztus 15-ig a szlovák kormányhivatal az országban élő nemzeti kisebbségek kulturális akcióit – közölte kormányzati forrásokra hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eddig folyósított kormányzati támogatás az idei támogatások mintegy 80 százalékát teszi ki, a nemzeti kisebbségek a támogatás segítségével összesen több mint 870 projektet valósítottak meg. Olyan projektek kaptak állami támogatást, mint például a kisebbségi kulturális nyár Pozsonyban, a magyar népművészeti fesztivál Zselízen vagy a ruszin kulturális fesztivál Felsővízközön (Svidník) – jegyezte meg a hírügynökség.

Az állami támogatási program védnöke Bukovszky László, a kormány kisebbségügyi megbízottja. Idén a nemzeti kisebbségi projektek támogatására összesen 3 879 251 eurót szánt a kormány. A támogatott projektek között a kulturális rendezvényeken kívül különféle mediális és oktatásügyi, illetve multikulturális és interetnikai projektek is vannak.

A szlovák kormányhivatal azt szeretné, ha az összes szerződési tárgyalást mihamarabb lezárnák, a dokumentumokat aláírnák és szeptember végéig valamennyi támogatási tételt ki tudnának fizetni.

 

(TASR, Felvidék.ma)