Korunkban az emberiség talán legnagyobb drámáját éljük: válaszolnunk kell arra az alapvető kérdésre, hogy Isten teremtette-e a világot? Ha igen, miért akarta, hogy létrejöjjön? Ha pedig nem az Isten az alkotó, akkor ki? Az ember?
De ha nem az ember: akkor bolygónk, és a rajta megtelepedett lények megjelenése és a természeti alakzatok kialakulása véletlenek sorozata volt? A kérdésre adandó választ elodázni a huszonegyedik században már lehetetlen.
A ránk zúduló mindenféle, újabb és újabb ismeretek özöne elbizonytalanít; nem tudjuk felfogni létezésünk értelmét: képtelenek vagyunk a megbízható tájékozódásra. Sodródó kortársaink alkoholba, ajzószerekbe, szórakozási maratonokba menekülnek tanácstalanságuk elől; feszültségeikből félelem gerjed; kapzsiságuk folyamatos háborúskodásokat eredményez – maholnap lángba borulhat az egész bolygó, – de már nem csak a zsákmánylesők, a katonák, és a terroristák háborúznak, a családokon belül is megütköznek egymással az emberek…
Ipolybalogon azonban béke van, sőt: ezekben az órákban kegyelmi idő, mert ide, a Kápolna-dombra egyszerre három Szent Korona küldi simogatását a közeli, ősi kis templomból. Az egyik, a valódi, az „angyalok hozta”, 712 esztendeje itt töltött egy éjszakát, igaz, nem önszántából, a cseh király orozta el tőlünk, és menekült vele Prágába.
Az itteniek azonban nem felejtenek, s bár éppen olyan hányatott volt az életük, mint a Szent Koronánké, Mátyás király 1464-es rendeletének hála a korona itt tartózkodásának emlékére már évszázadokkal ezelőtt egy másolatot helyeztek el a torony sisakján.
Tizenkét esztendeje aztán egy másik hasonmást is csináltattak a helyiek – ez a cselekedetük a lehető legékesebb bizonyítéka Istenhez való hűségüknek és nemzeti öntudatuknak. Az azóta minden évben megrendezett Szent Korona Ünnep a felvidéki magyarság legszentebb és legnemzetibb eseménye. (Nem tudom, akad-e még egy olyan templom, mint az ipolybalogi, melynek három Szent Koronája is van? Hiszen az eredeti, bár „testileg” már nincs itt, a hitünket szilárdítja ma is.)
De vajon miért éppen mi, magyarok kaptuk az Istentől ezt a világban páratlan, úgynevezett beavató koronát? Ezt az ikonjain hét égi és tizenkét földi személyt bemutató, gyönyörű ereklyét, ötvösművészeti remeket, legbecsesebb nemzeti jelképünket?
…Senki sem tudja pontosan, hogy mikor, talán ezerötszáz esztendeje, két angyal indult el Isten parancsára a Mennyekből a Földre egy csodálnivaló, aranyból és drágakövekből, zománcképekből összeállított, megszentelt koronával. Az Isten arra kérte angyalait, hogy küldeményét a rendelt időben juttassák el a magyarokhoz.
Vajon miért éppen a magyaroknak küld Szent Koronát a Mindenható? – kérdezte egyik angyal a másiktól. Az így válaszolt: Talán azért, mert az Istennek terve van a magyarokkal. Talán azért, mert ennek a népnek lesz a feladata felügyelni a Föld szívét a Kárpátok koszorújában Jézus második eljöveteléig. Talán azért, hogy ez a korona erősítse majd a Jézus követőket a történelem viharaiban… Talán ez a korona lesz majdan a magyarság, s a magyarokkal együtt élő népek törvénytáblája: az Isten és egymás szeretetében élés, az Új Szövetség Rendje; hogy ne az erőszak lehessen a kormányzó világelv, hanem Krisztus…
Talán ezért látható a korona teteje fölötti zománclemezen a Teremtő Atya, akinek kereszt nő ki a köldökéből. És ezért látjuk a koronaabroncs fölötti trónuson az égi világból a Földre küldött Istenfiút, az Úr Jézust, az Atya tudásával megajándékozott tanítót és gyógyítót.
…Jézustól tudjuk, hogy az Isten minden létezőnek, így az emberi életnek is szent forrása.
Ő az univerzum legnagyobb hatalma, maga a szeretet. Jelenléte mindenben megtapasztalható a szív, a lélek, az ember érzékszervei számára. Kezdettől fogva az idő végezetéig minden hozzá tartozik. Az élet az Isten akaratának kibontakozása. Az Atya a saját képére és hasonlatosságára alkotta meg az embert, tehát az ember maga is szeretet: tovább kell éltetnie mindazt, amit az Isten megteremtett. Ez a legfontosabb feladata.
Bár a Földön senki sem képes elkerülni a halandó lét megpróbáltatásait, mégsem kerül ki senki az Atya szeretetének és irgalmasságának erőteréből – legfájóbb elesettségében sem. Az ember joga a szabad akarat, de ha a teremtmény Istentől elkülönült életet választ, az így keletkezett űrt könyörtelenül betöltik a fölötte eluralkodó eszmék, struktúrák és érdekszövetségek! Minden emberi szenvedés forrása elválás Istentől! Az ember azért különül el a Mindenhatótól, mert azt képzeli, képes lesz önmaga irányítására. Azt hiszi, hogy az Isten valahol máshol van, de miután elhagyta őt, vagyis a valóságot, káoszba süllyed. Eltévelyedése után azonban az Atya visszavárja, hiszen ez a kapcsolat örök, nem függ mások beleegyezésétől – szűrhető le az Úr Jézus tanításából.
Ez az utolsó mondat valamennyi ma élő ember, ám mindenekelőtt a magyarok számára kulcsfontosságú, és a lehető legszorosabban összefügg Szent Koronánkkal. A közelmúltban fejeződött be ugyanis Berta Tibor dunaújvárosi csillagász csaknem két évtizeden át tartó kutatása, amely igazolta, hogy legféltettebb nemzeti ereklyénk nem csak királyaink koronázási ékszere volt, hanem, mint kozmikus világmodell, az Ég és a Föld egybeszerkesztett makettje, a Teremtővel való kapcsolattartás eszköze: kozmikus naptár!
A Földön összesen három ilyen naptárról tudunk – az egyik a híres Kheopsz piramis Afrikában, a másik a Stonhenge-i kőkör Dél-Angliában, és a harmadik a mi Szent Koronánk. Ezek méretarányos szerkezetek, a miénk a legkisebb, mindössze 2 kilogramm és négy gramm, de csak a miénk tartalmazza az abroncsába rejtve az idő kódját! Azt az évszámot, amely az emberiség hátralévő idejét jelzi. A szakemberek szerint nem feltétlenül a világvége időpontja ez, inkább a mai civilizáció bűnös ténykedésének befejeződése. Ez az időpont 2030! A világ tele van fegyverekkel, hazugságokkal, képmutatással és gyűlölettel; akinek nem szilárd a hite, félti nem csak a saját, de a gyerekei, unokái, szerettei, barátai életét is, aggódik a nemzete és a világ jövője iránt. A múltkoriban egy orvosprofesszortól hallottam: ma már az egész világ stresszben él!
Mára bizonyított, hogy Szent Koronánkon, ott, ahol jelenleg Dukász Mihály bizánci császár látható, eredetileg Nagyasszonyunknak, Jézus édesanyjának, a Világ Szeplőtelen Királynőjének zománcképe volt, de a tizennyolcadik század végén Bécsben titokban leszerelték róla. Mária természetesen továbbra is országunk örököse maradt, hiszen elfogadta István király felajánlását, s azt fondorlatokkal nem lehet semmissé tenni. Az
ő oltalmazó szeretetének újabb bizonysága lehet, ha teljesítjük az Úr Jézusnak még a múlt század harmincas éveiben hozzánk intézett kérését, azt tudnillik, hogy Budán, a Svábhegyen, melyet egykor a Magyarok Szent Hegyének is neveztek, építsük fel a Világ Győzelmes Királynője Engesztelő Kápolnáját. Jézus ugyanis az édesanyját, aki végig kísérte őt a Golgotán, és együtt szenvedett vele, Társmegváltónak tekinti, s rá akarja bízni a világot átfogó bűnbánó mozgalom elindítását. Óriási kegyelem, nemzetünk eddigi legszebb feladata, hogy az engesztelésnek Magyarországról kell elterjednie a nagyvilágba, hogy tőlünk áradhasson ki a Szűzanya szívének szeretetlángja, fellobbantva az emberi szívekben a krisztusi szeretet tüzét.
A kápolna építése a második világháború vége felé megindult, az alapokat lerakták, de a szovjet csapatok megjelenése, majd a gyökeresen megváltozott társadalmi viszonyok lehetetlenné tették az építkezés folytatását. Közben megéltük a rendszerváltást, így 1992-ben ismét szóba került a kápolnaépítés terve, de, – ki tudja, mi a magyarázata? – még mindig nem teljesült a Megváltó óhaja. Ilyen közönyösek lennénk? Annyira elfordultunk Jézustól, hogy őt már csak úgy látjuk a történelemben és az életünkben, mint gyűjtő a lepkéjét a gombostűre szúrva? Beletörődtünk a sorsunkba, s a világ pusztulásába? A beletörődés helyzetünkben maga a halál. Ne higgyük, hogy nem lehet megújhodás! Ne bántsuk, hanem segítsük egymást, bocsássunk meg magunknak és másoknak. Engeszteljük ki az Istent, hogy visszatérhessünk hozzá!
Elhangzott 2016. augusztus 7-én az ipolybalogi Szent Korona Ünnepen.
