Mosolyszünet. Fotó: TASR

Augusztus 20-án ülést tartott a Most-Híd Országos Tanácsa, hogy megtárgyalja a kormánykoalícióból kiesni látszó Sieť párt amortizációja utáni helyzetet. A tanácskozást követően a párt elnöke sajtótájékoztatót tartott, amelyen két látszólag elhanyagolható információ írja le legpontosabban, hogy a vegyespárt bár számbelileg megerősödött, a koalícióban való súlya jottányit sem változott, s hogy a párt a megnövekedett választói elvárások miatt harapófogóba kerülhet.

Érsek Árpád, mint az OT által megszavazott miniszter-jelölt elmondta, hogy elvállalja a közlekedési miniszteri pozíciót, hozzátéve, ha teljes lesz a pozícióját támogató politikai akarat. Ez magyarra vagy akár szlovákra is lefordítva azt jelenti, hogy ha nincs újratárgyalt megegyezés a szajré elosztását illetően, akkor nincs értelme a minisztérium élére állnia. Dísznek.

Bugárék ugyanis egy olyan minisztérium tényleges vezetését nézték ki maguknak, amely formálisan ugyan a Sieť párt felségterülete, viszont ténylegesen a Smerhez közelálló oligarchák vadászterületeként szolgál. A Sieť párt akkori elnöke, Radoslav Procházka, a választások utáni kényszerhelyzetében még egy ilyen formális uradalmat is elfogadott, mivel számára a koalícióban való megmaradás mindennél fontosabb volt.

A Smer vezetésének álláspontja szerint azzal, hogy Procházka pártja tönkrement, még nincs ok arra, hogy a közlekedési minisztériumot más párt hatáskörébe utalják, legyen az akár az öt menekülő képviselővel megerősödött Híd párt is, hiszen kifizetőhelyként a Híd pártnak a környezetvédelmi minisztériumot határozták meg a koalíciós megegyezéseken.

Azaz a Híd párt választhat egy formálisan irányított közlekedési tárca, a visszavonulás vagy a harc között. Ez utóbbit próbálják meg első körben, és ezzel volt kapcsolatos Bugár pártelnök mai másik figyelmet érdemlő kijelentése, hogy a párt valószínűleg nem fogja támogatni az osztalékadó bevezetését.

A Smer számára az osztalékadó bevezetése ideológiai szempontból is úgynevezett K.O. – kritérium, azaz, ha nem kerül rá sor, minden-megegyezés-törölve helyzet állhat elő, mivel az adó bevezetése csak a befektetői réteget érinti hátrányosan, s remekül beleillik a Smer pártnak az önmagáról, mint szociáldemokrata érdekképviseletről életben tartott képbe.

A Híd párt vezetői tudatosították, hogy a plusz öt, egykori sieťes szökevény befogadásával túl nagy várakozásokat alakítottak ki pár nap alatt a választók előtt, amit most már valamilyen formában kezelniük kell, ezért megpróbálják az osztalékadó támadásával kikényszeríteni a valós közlekedési jogköröket. (A felfokozott várakozásokról szól kolléganőnk, Dunajszky Éva kitűnő cikke, amely ITT olvasható).

Kormányközeli várakozások szerint kompromisszumos megállapodás várható, amelynek lényege az, hogy  hidas minisztert neveznek ki, oldalán a tényleges hatalmat képviselő smeres komisszárral, Viktor Stromčekkel, államtitkári szerepkörben.

A Híd rosszabbik megoldásként elfogadhatja ezt, mivel egy előrehozott választástól a Sieť kiesésével a koalíciós pártok közül most már ők tartanak a leginkább.

Tényleges megoldásként viszont a Híd pártnak haladéktalanul tárgyalásokat kellene kezdeményeznie az MKP vezetésével egy közös választási lista összeállításának a lehetőségéről. Ez lenne az igazi nyomós érv, amit aduként elő lehet húzni a koalíciós egyeztetéseken.