1986. augusztusában belehalt sérüléseibe Montágh Imre, logopédus és gyógypedagógus, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense. Közismert ember volt a tévének hála. Mindössze ötvenegy évet élt.
Kedves Imre, már harminc éve történt, hogy hazaindultál a somodi Nyári Művelődési Táborból és családi otthonod előtt, miután kinyitottad a kaput, autóbaleset ért. Egykettőre tudomást szereztünk róla. Tehetetlenül lefagyott a mosoly arcunkról. Pedig előadásaiddal sokszor csaltál mosolyt arcunkra. Kedveltük összeszedettségedet, kulturáltságodat. Rögtön lebilincseltél bennünket. Mimikáddal, testbeszédeddel kigúnyoltad az igénytelenséget, tahóságot, műveletlenséget.
Többször beszéltél a kassai Kazinczy Napokon és a somodi táborban. Bemutattad, hogyan illik leülni, ülni és hogyan nem, milyen gesztikulációt kell elsajátítanunk. Azt is, mit jelent, ha négy zenész mereven, görcsbe rántott kezekkel jelenik meg a lemezborítón. Annak lélektani rugóira is rámutattál és szelíden kigúnyoltad a lelki sivárságot.
Rokon lelket ismertem föl Benned és ezért szívtam minden szavadat magamba, mert addig ilyen eredeti megközelítéssel nem találkoztam. Egyenrangúnak tekintettél mindenkit, akivel beszéltél. Egyik kassai előadásod után odamentem Hozzád és azt találtam mondani, Imre te átversz minket! Meglepve néztél rám. Te nem helyes beszédre, hanem elsősorban helyes viselkedéskultúrára tanítasz bennünket! Élénken rábólintottál.
Tanítottad a teológusokat retorikára. A tévébemondókat is merevnek tartottad, csak hát ők erre rákényszerülnek az olvasógép miatt. Egy alkalommal megkértelek, beszélj nekünk arról, miképpen kell a színjátszóknak gyakorolniuk a nyelvet. Leültél velünk és elmondtad. Előadásaidat jegyzeteltem, egyszer talán előkerülnek! Legalább akkor újra Veled fogok beszélgetni.
Mondják, nincs pótolhatatlan ember. Ez Rád nem vonatkozik. Azóta sem akadt senki, aki az általad végzett munkát át tudta volna venni. Egy olyan kulturált világot közvetítettél, mely – munkád nyomán is – el fog egyszer jönni. Ezt sugalltad nekünk. Ezzel bilincselted le hallgatóságodat. Neked azonban 1986-ban be kellett fejezned ezt a hivatást. Sajnos, nem akadt folytatód.
Nemsokára jött a rendszerváltás eufóriás korszaka és nekünk akkor is nagyon hiányoztál. Beszéltünk róla, hogy akkor Rád is komoly szerep hárult volna a nemzeti oldalon. Azóta is eszünkbe jutsz és hiányzol. Harminc éve már! Ez az évforduló most lehetővé teszi, hogy ismét felidézzünk és emlékeztessünk mindenkit, aki ismert. Vegyék le könyveidet a polcról és olvassák újra őket!
