Az aktivisták bevitték, ismeretlenek pedig kihozták az aláírásokat. Fotó: SITA

Több ezer petíciós aláírásnak veszett nyoma a pozsonyi főpolgármesteri hivatalban, melyeket a hazárdjátékok fővárosban való betiltásáért gyűjtöttek össze és június végén nyújtottak be. Mindezt Ivana Skokanová, a főváros szóvivője is megerősítette. A petíciót összesen 8 018 íven 136 139 pozsonyi lakos írta alá.

A tiltakozási akciót egyébként Ivo Nesrovnal főpolgármester és a városrészek polgármesterei kezdeményezték tavaly májusban. A kezdeményezést azzal indokolták, hogy a kaszinók és játéktermek rendkívül elszaporodtak a fővárosban, és ezek, illetve az elharapódzó játékfüggőség súlyos szociális problémákat, családok felbomlását okozza.

Ahhoz, hogy a petíció sikeres legyen, Pozsony felnőtt lakossága 30 százalékának az aláírására volt szükség, ami megközelítőleg 106 ezer lakost jelent.
Az aláírásgyűjtés egyik fő szervezője, Ján Mrva, Pozsonyszőlős polgármestere szerint, amennyiben tényleg elvesztek az aláírások, az a magisztrátus részéről komoly mulasztásra utal.

Azt is hozzátette, reméli, hogy az ügyben feljelentést tettek, s a biztonsági kamerák felvették az elkövetőket. Véleménye szerint ez is azt bizonyítja, bizonyos személyek számára mennyire fontos, hogy a rendkívül jól jövedelmező kaszinók és játéktermek tovább működhessenek.

Az eljárási gyakorlat szerint a petíciós íveket először ellenőrizni kell, majd ezt követően születik meg az állásfoglalás, hogy a petíció megfelel a törvényes előírásoknak és rendelkezésre áll a kellő mennyiségű aláírás, majd a petíció a városi képviselő-testület elé kerül. Ezt követően indulhat meg az általános érvényű rendelet kidolgozása a hazárdjáték üzemeltetésének betiltásáról.

Annak jóváhagyása és hatályba lépése után már nem adnak ki újabb engedélyeket a főváros területén a játéktermek üzemeltetői számára.
A petíciónak ellenzői is vannak a szerencsejátékok üzemeltetői szövetségének részéről, akik jelezték, hogy kezdeményezni fogják annak kivizsgálását, különös tekintettel az aláírások érvényességére és a petíció jogi megalapozottságára.

A petíciós ívek eltűnése nem számít egyedi esetnek. Tavaly decemberben a pozsonyi önkormányzat arról tájékoztatott, hogy ismeretlen tettes vagy tettesek behatoltak a hivatal épületének közbeszerzési osztályára, ahonnan akkor eltűnt egy szolgálati telefon és laptop a 2011-2014. évi közbeszerzések teljes dokumentációjával.

Felvidék.ma/TASR