A győztes Hosszú Katinka a célban női 200 méteres vegyesúszás döntőjében (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Magyar szemmel-szívvel nézve a tegnapi volt az eddigi “legerősebb” nap a riói olimpián: miközben mindhárom színű éremből elhoztunk egyet-egyet, elképesztő drámának lehettünk szemtanúi a férfi párbajtőrben, és nem csak a döntőben.

Hosszú Katinka harmadik aranya

A világklasszis magyar úszónő tulajdonképpen “csak” a papírformát hozta: a 200 m vegyesúszás világcsúcstartója és világbajnoki címvédője ezúttal olimpiai rekorrdal (2:06.58 perces eredménnyel) diadalmaskodott, és így harmadszor állhatott Rióban a dobogó legfelső fokára. Ő az első sportoló, aki a 2016-os olimpián mesterhármast ért el, miután 400 m vegyesen brutális világcsúccsal, majd 100 méter háton minden idők második legggyorsabb úszásával győzőtt.

A bajai úszó ugyan csak a második legjobb idővel várhatta a finálét, de ez annak volt betudható, hogy egy nappal korábban a 100 méter háton aratott győzelmét követően kellett helyt állnia az elődöntőben. Annak érdekében, hogy pihent legyen, kedden visszalépett a 200 méter pillangótól.

A rajt után pillangón kicsivel, de vezetett, majd a várakozásoknak megfelelően háton ellépett, mellre közel egy testhosszal – öt századdal világcsúcsrészidőn belül – fordult, gyorson pedig már nem lehetett megelőzni.

Hosszú Katinka ezzel beállította Egerszegi Krisztina magyar rekordját az egy olimpián szerzett úszó aranyérmek tekintetében: a legendás Egérke 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. Ha Katinka a 200 m hátúszásban is győz, azzal beállítja Keleti Ágnes 1956-os rekordját: a tornász a Melbourne-i olimpián négy aranyat nyert.

A gyõztes amerikai Michael Phelps és a bronzérmes Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén (MTI Fotó: Illyés Tibor)
A gyõztes amerikai Michael Phelps és a bronzérmes Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén (MTI Fotó: Illyés Tibor)
Aki harmadszorra már nem bírt Phelps-szel: Kenderesi Tamás ragyogó bronzérme

A férfi 200 méter pillangóúszásban Kenderesi Tamás és Cseh László ugrott a medencébe. Utóbbi mint a szám világbajnoki címvédője meglepetésre a hetedik helyen végzett. Igaz, a legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.

Az elképesztően erős mezőnyben ott volt még a szám címvédője, a dél-afrikai Chad Le Clos, valamint 400 méter vegyesen már bronzérmes japán Szeto Daija.

A start után Cseh nagy lendülettel kezdett, először mégis Phelps érintette a falat. Féltávnál az amerikai mögött Cseh és Kenderesi volt a sorrend, a szám 30 éves világbajnoka azonban fokozatosan lassulni kezdett és már ekkor látni lehetett, hogy nem tud beleszólni az érmes csatába. Kenderesi ezzel szemben nagy hajrába kezdett, az utolsó métereken még az ezüstre is volt esélye, végül 1:53.62 perces egyéni csúccsal harmadik lett. Cseh ideje 1:56.24 perc volt.

Dráma a végjátékban: Imre Géza ezüstérme

Bár a tudósítások jó része arról szól, mit “vesztett” Imre Géza Rióban, gyorsan rögzítsük: a 41 éves klasszis magyar sportoló ezüstérmet (az első magyar ezüstöt a riói olimpián) nyert párbajtőrvívásban. Kétségkívül drámai körülmények között.

Már a döntőig vezető út sem volt mentes a nehéz pillanatoktól, hiszen úgy alakult, hogy kiváló barátjával, Boczkó Gáborral kellett megvívnia a továbbjutásért. A döntőben aztán a nála 21 évvel fiatalabb Park Szang Jounggal vívott.

Imre Géza, miután kikapott a dél-koreai Park Szang Jungtól a riói nyári olimpia férfi párbajtőrözõk egyéni versenyének döntőjében (MTI Fotó: Czeglédi Zsol)t
Imre Géza, miután kikapott a dél-koreai Park Szang Jungtól a riói nyári olimpia férfi párbajtőrözõk egyéni versenyének döntőjében (MTI Fotó: Czeglédi Zsol)t

Imre két szép tussal indította az asszót, majd Park jó ütemű lerohanó támadása után három együttes találat következett. A dél-koreai ezt követően akkor szúrta meg a magyart, amikor éppen elhangzott az “állj” vezényszó, de még érvényes volt a tus. Megint Imre akciózott pontosan, a szünet pedig az ő 8-6-os vezetésénél következett. A második három percben Park 9-9-nél egyenlített, de a magyar párbajtőrözőt ekkor még nem lehetett megingatni, látványos találatokkal 13-9-re meglépett. Ellenfelét hason, majd vállon szúrta, utána leguggolva ért el találatot. Parknak is bejött egy akciója, de aztán megint Imre volt gyorsabb és pontosabb. 14-10-nél már egészen közel volt a győzelem, a magyar vívó is így gondolhatta, mert aktívan be akarta fejezni az asszót. Csakhogy mindig a dél-koreai találatát jelző zöld lámpa gyulladt fel, s csakhamar 14-14 állt az eredményjelzőn. Egy tus döntött, és Park ekkor már eksztázisban vívott, a 15. találatot is ő adta, Imre pedig – az érte szurkolókkal együtt – nem tudta elhinni, hogy ez megtörténhetett.

Imre Géza előzőleg az atlantai olimpián tudott egyéniben dobogóra állni, 20 éve harmadik lett. Közben csapatban ezüstöt nyert 2004-ben, Athénban.

A magyar versenyzők keddi eredményei a riói olimpián

CSELGÁNCS
férfi 81 kg: Csoknyai László helyezetlenül zárt

EVEZÉS
férfi egypár, negyeddöntő: Pétervári-Molnár Bendegúz futamában 4., az alsóági középfutamba jutott
férfi kormányos nélküli kettes, középfutam: a Simon Béla, Juhász Adrián duó futamában 4., a B döntőbe jutott

SPORTLÖVÉSZET
női sportpisztoly: Csonka Zsófia 10., Tobai-Sike Renáta 16.

ÚSZÁS
női 200 m vegyes: Hosszú Katinka olimpiai bajnok
férfi 200 m pillangó: Kenderesi Tamás bronzérmes, Cseh László 7.
férfi 100 m gyors: Bohus Richárd 24., Kozma Dominik 26.
női 200 m pillangó: Szilágyi Liliána 10.
férfi 200 m mell: Gyurta Dániel 17., Horváth Dávid 30.
férfi 4×200 m gyorsváltó: Magyarország 16.

VITORLÁZÁS
női szörf: Cholnoky Sára 6 futam után 22.
férfi szörf: Gádorfalvi Áron 6 futam után 27.
női Laser: Érdi Mária 4 futam után 9.
férfi Laser: Vadnai Benjámin 4 futam után 22.
Finndingi: Berecz Zsombor 2 futam után 17.

VÍVÁS
férfi párbajtőr: Imre Géza ezüstérmes, Boczkó Gábor 13., Rédli András 28.

VÍZILABDA
női csoportmérkőzés, 1. forduló, B csoport: Magyarország-Kína 13-11

Áder János köztársasági elnök és Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőr vívó a riói Magyar Házban 2016. augusztus 9-én. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)
Áder János köztársasági elnök és Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőr vívó a riói Magyar Házban 2016. augusztus 9-én
(MTI Fotó: Bruzák Noémi)
A köztársasági elnök a riói Magyar Házban köszöntötte sportolóinkat

Áder János köztársasági elnök a riói Magyar Házban köszöntötte helyi idő szerint kedden este a magyar olimpikonokat, köztük az aranyérmes párbajtőröző Szász Emesét.

A magyar államfő nem sokkal az ünnepi esemény előtt a helyszínen nézte meg Imre Géza ezüstéremmel zárult döntős szereplését, köszöntőjét pedig a 41 éves párbajtőröző méltatásával kezdte. “Amikor jöttem ide, felkészültem rá, s most látom is, hogy többen lógatják az orrukat, és erre talán minden okuk meg is van, ugyanakkor arra, hogy elismerjük egy sportoló több mint két évtizedes pályafutását, még több okunk van. Ezért én először is szeretnék gratulálni Imre Gézának a mai ezüsthöz” – mondta a köztársasági elnök utalva a vívó drámai körülmények között elveszített fináléjára, szavait pedig a megjelent sportolók tapsa és ovációja fogadta. Áder János hozzátette, hogy Imre Gézára valamennyi jelenlegi és leendő olimpikon, sportoló felnézhet.

Az államfő ezt követően egy másik párbajtőrözőre, a szombaton aranyérmet nyert Szász Emesére tért rá, akit a magyar olimpiai csapat megjelent tagjai fegyvernemtársához hasonló tapsviharral üdvözöltek. Áder János Szász mellett edzőjét, Kulcsár Győzőt is külön kiemelve, hangsúlyozta: a tapasztalt tréner munkája elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a magyar vívó most a csúcsra érjen.

Hosszú Katinka nem lehetett ott az eseményen, a köztársasági elnök őt is méltatta, s a fiatal pillangóúszó Kenderesi Tamásnak is kijutott a méltatásból. “Bevallom őszintén, én eddig nem nagyon ismertem a nevét, hétfő óta azonban már az egész világ ismeri, hiszen kétszer győzte le Michael Phelpset” – jegyezte meg Áder János.

(Felvidék.ma/MTI)