Kép: FotoJakó

Varga Emese, a Komáromi Jókai Színház dramaturgja a pozsonyi Színházművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd másfél évtized után, melyet a színházban töltött, úgy érezte, szüksége van a továbbtanulásra. A 2014/15-ös tanulmányi évben ösztöndíjat nyert magyarországi nappali munkarendű doktori képzésre, melyet minden évben meghirdetnek felvidékiek számára is. Jelenleg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának harmadéves hallgatója.

Sok kitérő után miért éppen Budapesten találtad meg a doktori iskolát?

Az elmúlt 15 évben, a pozsonyi egyetem befejezése óta sokat változott a felsőoktatási rendszer, az egyik oldalon nyitottabb, átjárhatóbb, ugyanakkor vannak szakok, amelyek nehezen illeszthetők be a rendszerbe. Az én végzettségem (színházi dramaturgia) sem volt kompatibilis sem a bölcsészkarral, sem a pedagógiai irányzatokkal, ezért azt javasolták, a színházművészeti főiskolákon próbálkozzak. Őszintén szólva, amikor felmerült a továbbtanulás szándéka bennem, nem igazán akartam én Budapestre menni, de így két év után nagyon örülök, hogy ezt az iskolát választottam. Komoly szakmai képzés folyik a budapesti Színházművészeti Egyetem Doktori Iskolájában, szakmailag is, emberileg nagyon inspiráló, hálás vagyok az ötletért, és a lehetőségért, hogy ott lehetek.

Mit köszönhetsz az elnyert ösztöndíjnak?

Mivel az oktatás tandíjas, ráadásul én Komáromból utazom minden héten Budapestre, nem tudom, hogyan tudtam volna megoldani az anyagi részét ennek a helyzetnek. A kutatói munkáról nem is beszélve. Eltökélt voltam és vagyok, de a lelkesedés ellenére sokkal nehezebben haladnék a munkámban. Az ösztöndíj egyrészt megkönnyíti a helyzetet, a szakmai feladatokra koncentrálhatok, másrészt motiváló erő, bizalmat kaptam, s nem szeretnék vele visszaélni.

Motivál vagy súlyként nehezedik rád az egyszer elnyert bizalom?

Elsősorban motivál, hogy azt érzem, a téma, amivel dolgozom, talán nemcsak nekem fontos.

Hol tartasz most, mennyi idő van még hátra a képzésből?

Négy befejezett szemeszter van a hátam mögött, és a szükséges kreditek túlnyomó többségét már megszereztem. Hivatalosan még van egy évem, utána a szigorlatok, a doktori munkám megvédése és a záróvizsgák. Tehát nagyjából most vagyok félidőben.

Mi a doktori munkád témája? Miért tartod ezt a témát fontosnak?

A szlovákiai magyar professzionális színház történetéből írom a szakdolgozatomat, tulajdonképpen a kezdetektől napjainkig. A szlovákiai magyar színház története átfogó módon ezidáig nem került feldolgozásra, születtek ugyan elemzések erről a témáról: Kováts Miklós tanár úr az első korszakot dolgozta fel, Tóth László a pozsonyi színházzal, valamint a Magyar Területi Színházzal foglalkozott részletesebben. Én szeretném átfogni ezt az évszázadot, s megnézni mi történt, milyen fejlődési görbe mentén jutottunk el ahhoz a helyzethez, amiben most vagyunk.

Száz év hosszú idő, nagy munkának tűnik…

A felvidéki magyar hivatalos színjátszás két évszázados múltra tekinthet vissza, a szlovákiai magyar egyidős a szlovákiai magyar közösséggel. Hiszek benne, hogy a közösség önértékelése akkor teljes, ha tisztában van a gyökereivel, azzal, hogy honnan indult, csak így lehet teljes a jövőképe, hogy hová tart. Igen, valóban! Nagy kihívás ez számomra, hiszen a száz év kutatás-módszertanilag sem egységes. Akinek beszélek erről, csóválja a fejét, s azt mondja túl nagy fába vágtam a fejszémet. Lehet, igen, magam is érzem, hogy sok munka vár még rám, de azt gondolom, fontos, hogy ismerjük a múltunkat, tisztába legyünk a helyzetekkel, melyek hatással vannak a jelenünkre is. A színházban – műfaji sajátosságánál fogva – másképp működik az emlékezet. Mivel a színház jelen idejű művészeti alkotás, nem kap akkora hangsúlyt a tegnap. Ezért hajlamosak vagyunk megfeledkezni a múltunkról, a színházi közösség múltjáról.

A pályázat elsődleges célja a szülőföldi értelmiség továbbképzése és utánpótlása. Tudod-e itthon kamatoztatni a tudásodat, a megszerzett képzettségedet?

Erre most még nem tudok válaszolni, mert nem tudom, hol lesz szükség rám, és a feldolgozott anyagokra. De annyi bizonyos, hogy a munkám nem ér véget két év múlva. A téma nagysága miatt az egyetemen kénytelen vagyok szelektálni, de ez nem jelenti azt, hogy nem térek majd vissza a részletekhez később. Sokan a környezetemből nem értik, miért indultam el ebbe az irányba, vannak, akik finoman akadályozzák is az utamat. Emiatt nem aggódom már, bár rosszul esik. Ugyanakkor hálás vagyok azoknak, akik szakmai tanácsaikkal, útmutatásukkal segítik a munkámat – a teljesség igénye nélkül Kiss Péntek József, Kováts Miklósnak, Soóky Lászlónak, Tóth Lászlónak és a Fórum Intézet munkatársainak, valamint természetesen az egyetemi tanáraimnak.

Egyedülálló anyaként hogyan lehet megfelelni ennyi helyen (munka, iskola, család)?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megy minden, mint a karikacsapás. Nem, nem egyszerű megoldani a helyzetet, sem szervezésileg, sem szellemileg. Úgy értem, nem mindig könnyű majd negyven évesen, odaülni éjszakánként a könyvek fölé. Versenyfutás az idővel, s olykor alulmaradok. Hozzá kell tennem, a családom – a szüleim és az öcsém – segítsége, támogatása nélkül nem tudnám megoldani az életünket, mellettem állnak, sokat segítenek, hálás is vagyok érte. Szóval nem egyszerű, de megéri az erőfeszítést. Úgy érzem, a fiamnak is jó példát mutatok ezzel, hogy a tanulás nem nyűg, nem valami kötelező rossz, hanem lehetőség, amely kiemeli az embert a szürke hétköznapok nehézségei közül, ami értelmet ad, és távlatokat nyit, az ember önértékelését teszi helyre.

A munkahelyeden, a közvetlen környezetedben értékelik, hogy tovább képezed magad?

A szlovákiai magyar színházi közegben – ez a szemlélet, amit vallok, nem természetes. De ez nemcsak a színházra jellemző persze. A kenyérgondok, a sokszor kicsinyességből adódó emberi konfliktusok, a jövőkép hiánya szétzilálja az alkotó emberek életét és értékrendjét. Gyávává tesz. Bezárják magukat egy-egy helyzetbe, és nem is keresik a kiutat. Értem én, persze, nekem is volt néhány ilyen önemésztő, keserű évem, évadom, s azt is értem, nem könnyű kilépni a komfortzónákból, még ha poshadt is a víz, de langyos. A továbblépéshez, a nyitáshoz, a tanuláshoz bátorság kell, mert mi van, ha kiderül, hogy nem is úgy van (vagy nemcsak úgy), ahogy azt gondoltuk…

***

Az idén is várható a miniszteri ösztöndíjas pályázatok megjelenése. A magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében a 2016/2017-es tanévtől kezdődően történő részvételre olyan horvát, román, szerb, szlovák, szlovén, ukrán állampolgárságú magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2016. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek besorolásra.

Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Felvidék.ma elsőként közli a megjelent pályázatot.