Ellenőrzés a Hradzsin kapujában (Fotó: novinky.cz)

Bírálatokat váltott ki a cseh sajtóban az államfői hivatal döntése, amelynek alapján a napokban megszigorították a Prágai Vár (Hradzsin) őrzését, és a látogatókat a bejáratoknál ellenőrzésnek vetik alá. Míg az államfői hivatal az intézkedést biztonsági okokkal magyarázza, a sajtó és az utazási irodák eltúlzottnak és feleslegesnek minősítik.

A prágai Hradzsin, Európa egyik legnagyobb vár-komplexuma, a leglátogatottabb idegenforgalmi célpont Csehországban, amelyet évente mintegy 2,5-3 millió turista keres fel a világ minden részéről. A magyar,  köztük a felvidéki magyar, látogatók száma is igen magas. A vár területére való belépés eddig teljesen szabad volt, csak a híres Arany-utcácskában korlátozták a turisták szabad mozgását, annak befogadóképessége miatt. A három várkapu előtt néhány napja azonban szinte folyamatosan hosszú sorok alakulnak ki, mert a látogatókat, azok táskáit fémdetektorokkal is rendőrök ellenőrzik. A várakozás általában néhány perces, de időnként fél-egy órára is elhúzódik.

„A biztonsági intézkedések megszigorításáról a legutóbbi európai terrortámadások után döntöttünk. Meggyőződésünk, hogy szükségesek és nem okoznak problémát a turistáknak“ – jelentette ki Jiří Ovčáček, a cseh államfő szóvivője. Az elnöki hivatal közölte, hogy a szükséges műszaki felszerelések megvásárlására és a biztonsági intézkedések megvalósítására 100 millió koronát (1,15 milliárd forint) szánnak.

„A mai világban valóban szükség van a biztonsági intézkedésekre, de a Hradzsin döntése szerencsétlen, az ellenőrzések végrehajtása amatőr, s lényegesen meghosszabbítja a várlátogatás idejét. Az utazási irodáknak ez gondokat és pluszkiadásokat, tehát veszteséget jelent“ – nyilatkozta Jan Papež, a cseh utazási irodák szövetségének alelnöke. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Csehország évek óta a világ legbiztonságosabb államai közé tartozik. A szabad mozgás szerinte egyike azoknak a tényezőknek, amely miatt Prága nagyon vonzó a külföldiek számára. Tavaly több mint hatmillió turista kereste fel a cseh fővárost.

„A biztonság fontosabb, mint a pénz, mint a nyereség“ – vágott vissza az elnöki hivatal szóvivője. Jiří Ovčáček szerint a biztonsági és beléptetési rendszert a tapasztalatok alapján módosítják. „A Hradzsin iránti érdeklődés nem csökkent. A turisták csak azzal szembesülnek, amit a világ más részeiről már régen ismernek“ – szögezte le a szóvivő.