Zeman csak nevet a vádakon.(Fotó: AFP/Michal Cizek)

Miloš Zeman cseh államfő a Vlagyimír Putyin vezette Oroszország legfőbb szövetségese Csehországban, aki aktívan terjeszti Moszkva nézeteit – állítják annak a cseh tanulmánynak a szerzői, amelyet csütörtökön ismertettek újságírókkal Prágában.

„Az Európai Unió egyik tagállamának elnöke értékes szövetséges számukra. Bármiféle vélemény hangzik el orosz részről, Zeman elnök ezt később támogatja“ – jelentette ki Jakub Janda, az Európai Értékek elnevezésű prágai think-tank elemzője, a tanulmány egyik szerzője.

A társszerző Ondřej Kundra, a Respekt című jobboldali hírmagazin riportere.
Mindkét szerző, és a Respekt című hetilap is az úgynevezett prágai kávéház köréhez sorolható. Ezt a fogalmat Zeman dobta be a köztudatba a 2013-as elnökválasztáskor: így nevezte meg mindazokat a köröket, amelyek az elnökválasztás során riválisát, Karel Schwarzenberget támogatták.

Miloš Zeman szóvivője útján közölte: nem kíván reagálni a tanulmányra, szerzői számára nem vitapartnerek. Egyebek között azért, mert Jakub Janda a múltban pornófilmekben szerepelt – jegyezte meg.

A cseh államfőt a hazai ellenzéken kívül a Európai Uniós politikusok is támadják, mert Zeman határozottan és nyíltan bírálja Brüsszel politikáját a migrációs válság kezelésében és egyértelműen kiállt Magyarország mellett is, amikor Budapest lezárta az államhatárokat és ez ügyben szembekerült az EU-val.

Ugyanakkor Miloš Zeman azért is kap bírálatokat Brüsszelből és New Yorkból, mert az ukrajnai belső ukrán-orosz konfliktusért Kijevet tette felelőssé és elismerte a Krím félsziget Oroszországhoz csatolását.

A tanulmány szerint Oroszország szisztematikusan – például összeesküvési elméletek és szándékos félretájékoztatás, illetve cseh politikusok befolyásolása által – igyekszik a maga számára megnyerni a cseh közvéleményt, s ebben több ismert cseh politikus is a kezére játszik.

Az Európai Értékek prágai think-tank, amelyben politikai elemzők, újságírók, diplomaták tömörülnek, folyamatosan figyeli a cseh politikát, illetve a sajtót, és a Kremlin Watch című hírlevelében rendszeresen felhívja a figyelmet az oroszpárti megnyilvánulásokra. Az elemzők szerint Moszkva érdekeinek szolgálatában áll több Csehországban működő orosz szervezet is, amelyeket állítólag a prágai nagykövetség irányít.

A Csehországban működő orosz szervezetek között Moszkva jelenlegi politikája miatt éles ellentétek vannak, ami a cseh kormány mellett működő nemzeti kisebbségek tanácsában – ennek tagja a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége is – ugyancsak  több konfliktushoz vezetett az utóbbi időben.

A tanulmány szerzői azt állítják, hogy Oroszország legfőbb célja Csehország befolyásolása által megbontani az EU és a NATO egységét.  A cseh Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) immár többször is jelezte jelentésében, hogy az orosz titkosszolgálatok nagyon aktívak Csehországban, és nyilvánosan meg nem nevezett cseh politikusok is segítik őket. Ezen politikusok között tartják számon Václav Klaus volt cseh elnököt is.