Madárembernek én neveztem el, miután meghallgattam a történetét. Remélem, nem tiltakozik ellene, hiszen a huszonhét éves Fűri Gábor gútai szabadúszó fotós éjjel-nappal a madarakat figyeli, és már rengeteget tud róluk. Hétágra sütött a Nap, amikor Gútán, a Csörgőn, a Vág fölötti vízmű falának támasztottuk a hátunkat. A töltés oldalán álló bokorból jégmadár röppent; lent, a folyóban vízisikló úszott a part felé.
Szép a táj errefelé.
Ebben nőttem fel. Naponta jártam ezt a mezőt, arra, a fák mögött is, át, a távolban látható régi szövetkezet épületéig. Hiányzik ebből a tájból a gyurgyalag hangja. Harminc gyurgyalag is szokott fütyörészni itt. Már egy sincs. Beton borítja a töltést, melynek földjébe a barlangjaikat építették. Az már a vízmű oldala. Kisfiúként a jégmadár volt a kedvenc madaram. Alaposan megfigyeltem, amikor a nagypapámmal horgásztunk. Régóta nézegettem a madarakat, először csak távolról. Tizenkilenc évesen, amikor egyetemre kerültem Pozsonyba, vásároltam egy tükörreflexes fényképezőgépet. Azóta már volt hét újabb gépem; igyekszem, hogy technikában is, képminőségben is haladjak a korral. Elkezdtem fényképezni a madarakat. Kétezertizenkettőben találkoztam Máté Bencével, a világhírű madárfotóssal, az otthonában, Pusztaszeren. Borka Roland újságíró barátom vitt el hozzá. Az egyórás beszélgetés után új időszámítás kezdődött az életemben.
Akkora inspirációt adott?
Olyan energiát kaptam tőle, amely ma is hat. Erőt ad Máté Bence minden sikere, valamennyi friss madárfotója, amit feltölt a netre. Azt üzenik azok a képek, nincs lehetetlen, minden tőlünk függ.
Az első madár, amit fényképezett?
Egy egerészölyv volt. Három hónappal azután fotóztam le, hogy kihelyeztem a saját madárlesemet, a Gúta melletti Túzokosban. Hatalmas boldogság volt. Azóta már több mint harminckilenc madárfajt fotóztam. Hamar rájöttem, ha igazán jó madárfotókat szeretnék, ismernem kell a madarak viselkedését, párzási időszakát, fellelhetőségét. Miközben ültem a földalatti lesben, madarakról szóló könyveket lapozgattam, megtanultam felismerni a madarakat a hangjukról, a körvonalukról. Ekkor kezdtem madárvédelemmel is foglalkozni. Odúkat helyeztem ki, hogy szaporodni tudjanak a lesem körül, ha sérült madarat találok, eljuttatom olyan helyre, ahol ellátják, foglalkoztat a madárgyűrűzés, a madárszámlálás is, előadásokat tartok az Ekotop – Envirofilm rendezvényein a fotóimon látható madarakról. Egy ragadozó madarakat védő szervezet önkéntese vagyok. Tavaly a logójukat a csuklómra tetováltattam. Minden nyáron kint laktam egyedül a tanyánkon a Csörgőn. A szüleim nemrég eladták a régi házat. Most már csak a panel maradt.
Mi volt a legutóbbi madárfotója?
Egy hónapja sikerült naplementében az itatóban fürdő seregélyeket fotózni. Villanókkal vakuztam meg, szikráznak a vízcseppek a madarak körül. Megfigyeltem, hogy nyáron mindig megjelennek azon a területen, a többi már csak kitartás, várakozás és jelenlét kérdése volt.
Melyik madárra várt a legtöbbet?
Az egerészölyvre. Télen, amikor mindent ellep a hó, és nem találnak a réten mezei pockot, hajlamosak dögöt enni. Három hónapig vártam, hogy leüljenek a csalira. Csütörtöktől, amikor hazajöttem az egyetemről, vasárnapig, amikor visszamentem, szinte minden nap a lesben ültem. Madarakra több száz órát vártam már.
Megfogalmazná, miért?
Óriási kihívás. A fotózandó téma és a technikai felkészültség szintje is. Reflexet fejleszt, madárismeretre tanít. Mindezt, együtt kell használni abban a pillanatban, a másodperc ezredrésze alatt, amikor leszáll a madár a les előtti itatóra. Közben mindennek a helyén kell lennie, a lencsének, a záridőnek, az állványnak, a fénynek, a mozgásnak. Fejben is ott kell lenni. Mivel sokat fotózom más témákat is, állandó edzésben tartom magam.
A magányt könnyen megszokta a lesben?
Amíg a madarakra várok, siklókat, békákat, darazsakat fotózok. Sokat olvasok, tanulok, gyakorlok. A les távol van Gútától, telefonon sem tudnak elérni. Tisztulási időszak a számomra. Pihenek, figyelek, koncentrálok, hogy ha meghallom a madarat, azonnal reagáljak, ne késsem le a pillanatot, amiért jöttem.
Amúgy magányos?
Négy éve van barátnőm. Néhányszor kijön velem a leshez, és olyankor szerencse is ér. Kétszer érkezett már olyan madár, ami azóta sem száll le. Adtam a barátnőmnek egy fényképezőgépet, kattintgat ő is, vagy engem fotóz, ahogy a madárfotókat készítem. Suttogva beszélgetünk. Az élmény miatt jön, hogy olyan közel kerülhet a madarakhoz, amennyire más embereknek nincs esélyük madárles nélkül.
Melyik madárfotóira a legbüszkébb?
Van egy nagyon szép képem egy sárgarigóról. Csupán egyszer szállt le a madáritatóra, és azonnal sikerült róla egy pengeéles gyönyörű portrét készíteni. Sokat készültem egy szajkóra, havas tájban fényképeztem. Ha a legelső fotóra nézek az egerészölyvről, visszapörgetem a három évet, amióta ezzel foglalkozom, és azt súgja valami, megérte, ne adjam fel. Életem végéig szeretnék madarakat fotózni. De mindig itthon, ahol megszenvedtem a természet elemeivel, hogy lesem legyen, és ahová ezer élmény köt. Szeretnék majd a nagymamám házába költözni, lest építeni a kertben, rovarhotelt telepíteni, hogy oda szoktassam a madarakat.
Van kedvenc madara?
A búbos banka. Az idén a Hortobágyon jártam a Szlovák Ragadozó Madár Védelmi Egyesülettel, egy dokumentumfilmet forgattak a vörös és a kékvércséről. Stano Kováč természetfilmes munkája jövőre kerül majd bemutatásra. Tolmácsoltam és fotóriportot készítettem az utazásról. Madárparadicsom volt! A toronyles körül szalakóták fészkeltek; végre búbos bankát fotózhattam az egyik vadőr kertjében, a tyúkól mellett; ötven gólya lépdelt egy traktor mögött.
Sosem gondolt arra, hogy repülne, mint a madarak?
Sok videót nézek, amiket a madarak szemszögéből forgattak. Érdekes világ az övék. Repülés helyett inkább jó lenne tudni, mit élnek meg. Mi az, amit pozitívumnak, vagy negatívumnak tartanak? Hogyan szemlélik ezt a világot? Nehéz életük lehet a természetbe szüntelenül beavatkozó ember mellett.
Fűri Gábor fotói
