Különböző közösségi médiafelületekkel ismerkedtek a képzés résztvevői (Fotó: Pásztor Péter)

Hat országból több mint negyven fiatal vesz részt az Ipolyságon megvalósuló nemzetközi közösségi médiaképzésen. Az augusztus 22-e és 28-a között megrendezett képzésen a hatékony kommunikációval, közösségi felületek minőségi használatával ismerkedtek meg a fiatalok.

A képzés szervezője a Via Nova volt, amely az Én Kint elnevezésű magyarországi partnerszervezettel közösen rendezte az egyhetes nemzetközi képzést. „Olyan szervezeteket szólítottunk meg, melyek a helyi közösségekkel foglalkoznak. A program által a fiatalok a közösségi médiahasználat hatékony alkalmazását sajátíthatják el”- nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Jusko Tamás, a Via Nova tagja. Szlovákia mellett Olaszországból, Hollandiából, Romániából, Horvátországból, Magyarországról érkeztek hétfős csapatok Ipolyságra. A képzést három lektor vezette, egy holland, egy olasz, valamint egy magyarországi szakember. A képzés a városháza színházterében angol nyelven folyt.

Hat országból 42 fiatal érkezett a képzésre (Fotó: Pásztor Péter)
Hat országból 42 fiatal érkezett a képzésre (Fotó: Pásztor Péter)

Sándor Attila, az Én Kint szervezet munkatársa a Felvidék.ma-nak elmondta: „Az eltérő kulturális, történelmi és társadalmi háttér okán a képzés egyik célja a kölcsönös megismerés. A közösségi média használata mellett így lehetőség nyílik egymás kultúrájának a megismerésére is.” A médiahasználattal kapcsolatban kifejtette: „Az itt elsajátított ismereteket a civil szervezetek mindennapi életükben fel tudják használni. Mindamellett emberjogi aspektusokkal is megismerkedünk a hét folyamán.”

Sándor Attila, a képzés egyik vezetője (Fotó: Pásztor Péter)
Sándor Attila, a képzés egyik vezetője (Fotó: Pásztor Péter)

A nem formális oktatás során főleg csoportos foglalkozások valósultak meg. Egyes csoportok egy adott kérdéskört jártak körül, ezt prezentálták a többi csoportnak, illetve a vezetőknek. A problémamegoldás mellett az adott kérdéskörben lehetőség nyílt a közös beszélgetésekkor a véleménynyilvánításra is. Az egyes csoportok tagjai eltérő országból érkeztek, így is gyakorolva az elfogadást, az empátiát. A vezető megjegyezte, hogy a  csoportbeosztásnál az elsődleges céljuk a sokszínűség kialakítása volt, ezzel segítve a kölcsönös megismerést.

Beszélgetés, eszmecsere a városháza színháztermében (Fotó: Pásztor Péter)
Beszélgetés, eszmecsere a városháza színháztermében (Fotó: Pásztor Péter)

Pataki Zsolt Nagyváradról érkezett az Ipoly menti kisvárosba. „Bihar megyében önkéntesként már közel egy évtizede foglalkozom fiatalokkal, a szervezetünk főleg pályázatok írására összpontosít. Már több hasonló képzésen vettünk részt, így nagy örömmel és várakozással jöttünk Ipolyságra” – mesélte. Hozzátette, csoportvezetőként segíti a többiek munkáját, emellett a hallottak alapján átismétli az egyetemen tanult, kommunikációval kapcsolatos ismereteit.

Az egyik csoport prezentálás közben (Fotó: Pásztor Péter)
Az egyik csoport prezentálás közben (Fotó: Pásztor Péter)

A helyszínnel kapcsolatban Jusko Tamás kifejtette: „Az ifjúsági csoportnak nagyon jó kapcsolata van a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, így az ipolysági irodával is. Az itteni irodavezető nagyon készségesen reagált, így került a képzés Ipolyságra.”