Három nap, nyolcvankét település, mintegy ezernyolcszáz fellépő, előadó és közreműködő, párhuzamosan hat helyszínen, tizennyolc érv, és egy Guiness–rekordkísérlet – mindez a IV. Palóc Világtalálkozón. A rangos rendezvényen nyolcvankét település képviselteti magát, az anyaországiakon kívül huszonkettő felvidéki és egy délvidéki.

A Palóc Világtalálkozó szervezői idén minden eddiginél több újdonsággal és érdekességgel várják a résztvevőket augusztus 5-7. között Bátonyterenyén. A Gyürky–Solymossy kastély csodálatos, őshonos fákkal teli parkjában negyedik alkalommal megrendezendő találkozón részt venni már önmagában élmény.

Ráadásul idén a szervezők palóclakodalmas-menetükbe várják a palóc népviseletbe öltözött lányokat, menyecskéket, asszonyokat, fiúkat, legényeket és férfiakat, minden palóc közösséget, hogy bekerülhessenek a Guinness-rekordok Könyvébe, felállítva a leghosszabb lakodalmas menet rekordját. A tervek szerint augusztus 6-án 15.30 órakor indul meg a menet a színpadtól a Tájházba, ahol kikérik a menyasszonyt.

A Guinness-rekordkísérlet mellett számos figyelemreméltó rendezvényre is sor kerül. A nagy érdeklődésre való tekintettel már előzőleg megszervezték a találkozón megvalósuló versenyek elődöntőit. A felvidéki területi döntőre június 20-án került sor Pelsőcön. A döntőben huszonkét továbbjutó képviseli térségünket.

18 ok, amiért érdemes elmenni a Palóc Világtalálkozóra...
18 ok, amiért érdemes elmenni a Palóc Világtalálkozóra…

A rendezvény alkalmából képzőművészeti versenyt is hirdettek, a beérkezett műveket további kilenc kiállítás mellett tekinthetik meg az érdeklődők. Festmények, üvegfestmények, akvarellek, gobelinek, textil szobrok és óriástakarók egész sorában gyönyörködhetnek a látogatók.

Az irodalmat kedvelők a három nap alatt tíz palóc költővel, íróval ismerkedhetnek meg. Többek között Gábor Emesével, Ember Istvánnal, Ilona Zagyi Gábornéval, Szabó Istvánnéval és Németh Erzsébettel is találkozhatnak.

A Világtalálkozó napjaiban kézműves vásár, az “Íz-lelő” utca,  baranta, íjászati és hagyományőrző bemutatók várják a résztvevőket. A Jurtafaluban Matek Kamill, Simmer Sándor, Duray Miklós, Kopecsni Gábor, Barabás György és sokan mások tartanak a palócsághoz kapcsolódó előadást, valamint itt tekinthetik meg a Máté Imre kiállítást is.
Esténként táncházzal és koncertekkel zárul a nap.

A rendezvény pénteki, szombati és vasárnapi műsorát kapcsolódó írásaink között találják.