A táborlakók Gyönyör László atyával (Fotó: Hajnis Viktória)

Az ipolyviski katolikus plébánia augusztus 10. és 13. között rendezte meg plébániatáborát.  A négynapos tábornak közel ötven lakója volt. A tábor megvalósulását a Csemadok Ipolyviski Alapszervezete is segítette.

„A plébániatábort Balga Zoltán atya kezdeményezte. Az első tábort még a plébános vezette. Hattól tizennégy éves korig hirdettük meg a részvételt. Idősebbek is jelentkeztek, ők segítették a kicsiket” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Nyusztin Antal Ágnes, a Csemadok Ipolyviski Alapszervezetének elnöke.

Kézműves foglalkozás a plébánia udvarban (Fotó: Hajnis Viktória)
Kézműves foglalkozás a plébánia udvarban (Fotó: Hajnis Viktória)

A táborlakókat a helyi plébánián szállásolták el. Ipolyviskiek mellett a környező falvakból, sőt az egész Lévai járás területéről is érkeztek jelentkezők.

A tábornyitó szentmisét Gyönyör László ipolyhídvégi plébános celebrálta. Csütörtökön sportdélelőttöt rendeztek a helyi sportpályán, ahol cserkészek segítségével sajátították el a métázás alapjait. A gyerkőcök ellátogattak a község fölé magasodó Mahér-dombra, ahol a százévente megjelenő remete várta őket. A remete a gyerekek segítségét kérte kincse megtalálásához. A nap további részében szabadtéri játékokra, este pedig számháborúra került sor.

Megjelent a remete is (Fotó: Hajnis Viktória)
Megjelent a remete is (Fotó: Hajnis Viktória)

Pénteken délelőtt kézműveskedés zajlott, délután pedig kalandtúra keretében kincskeresésre indultak. A hét végén Balga Zoltán atya is ellátogatott a templomba. Az éjszakai szentségimádás a táborozók és a helyiek aktív részvételével vált felemelő lelki élménnyé. Szombaton délelőtt került sor a táborzáró szentmisére, melyet Nagy János felsőtúri atya celebrált.

Kipróbáltál a méta játékot (Fotó: Hajnis Viktória)
Kipróbálták a méta játékot (Fotó: Hajnis Viktória)

A rendezvénnyel kapcsolatban Nyusztin Antal Ágnes kifejtette: „Jó hangulatú tábor volt, sok pozitív visszajelzést kaptunk a szülőktől és a gyermekektől egyaránt. Van rá igény, így a jövőben is szeretnénk majd megrendezni.”

A tábor a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.