Fotó: siet.sk

Roman Brecely közlekedési minisztert választották a Háló (Sieť) nevű szlovákiai kormánykoalíciós párt új elnökévé a tömörülés közgyűlésén szombaton Nagyszombatban. Az eddigi alelnök az egyetlen jelölt volt a tisztségre, a 126 közgyűlési küldött közül 86-an támogatták.

Radoslav Procházka, a párt alapító elnöke a tagság bizalmának elveszítésére hivatkozva a közgyűlés elején lemondott tisztségéről. „Objektív és szubjektív okokból nem érzek erkölcsi jogot a párt vezetésére” – jelentette ki a távozó pártelnök.

A Háló a hárompárti szlovák kormánykoalíció (Irány-Szociáldemokrácia, Most-Híd, Háló) legkisebb tagja. A kormányban egy minisztere van. A márciusi parlamenti választáson a vártnál jóval kisebb támogatást (5,6 százalék) szerzett párt kormányzati szerepvállalásával a tagság nagy része nem értett egyet, aminek következtében a Hálóban belső feszültségek keletkeztek. A párt bomlásnak indult, és népszerűsége egy százalékra esett vissza. A tagság és a közvélemény szerint a Robert Fico vezette kormánykoalícióba való belépés ellentétes volt a párt választási programjával. Hasonló kritika érte abban az időben a Bugár Béla vezette Most-Híd vegyespártot is. Radovan Procházka ennek következtében kényszerült a tisztújító közgyűlés összehívására, amelyen elveszítette elnöki pozícióját.

„Nem voltak pártelnöki ambícióim. Megválasztásom számomra is meglepetés. Maradok a közlekedési minisztérium élén, de emellett ezentúl pártelnöki teendőimet is el fog kelleni látnom” – mondta az ötvenéves Roman Brecely újságíróknak megválasztása után. Hangsúlyozta, hogy tárgyalni kíván a párt belső ellenzékével, amelynek vezetői Andrej Hrnčiarral az élen a közgyűlés elején elhagyták a tárgyalótermet. Így tiltakoztak az ellen, hogy a közgyűlés nem hagyta jóvá javaslatukat, hogy a Procházka által elmozdított pártvezetők már a tárgyalás előtt azonnal visszakerüljenek korábbi tisztségeikbe.

Megfigyelői vélemények szerint a Háló ma a klinikai halál szakaszában van, és a csodával lenne határos, ha ez a párt újra megerősödne és komolyabb szerepet játszana a szlovákiai politikában.