Szent István emlékőrző vándorkiállítás megnyitója Ipolyságon (Fotó: Pásztor Péter)

Ipolyságon a Szent István-napi ünnepség keretei között nyitották meg a Szent István Pozsonyban című vendégkiállítást. A tárlaton a Pozsonyi Műtermek Szabad Művészeti Társulás tagjainak és az általuk meghívott vendégművészeknek az alkotásai láthatók.

Mint Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria vezetője a megnyitón megjegyezte, a kiállítás több szálon is kötődik Ipolysághoz. A kiállítás kurátora, Kalita Gábor a városban végezte középiskolai tanulmányait, s a vándorkiállítás anyagában pedig ott található az ipolysági Kutak Adrienn keramikusművész alkotása is. A felvidéki alkotók mellett magyarországi képzőművészek művei szintén megjelennek a tárlat anyagában, amely festményeket, szobrokat, grafikákat és kerámiákat is tartalmaz.

Kalita Gábor festőművész, publicista a folyamatosan bővülő gyűjtemény kurátora a Felvidék.ma-nak elmondta: „A vándorkiállítás első bemutatójára 2010 júniusában került sor az Esterházy-díjas Pozsonyi Magyar Galériában. Ezt követően tizennégy helyen láthatta az értő közönség a tárlat anyagát a Kárpát-medence magyar lakta területein. Pozsonyban,  Magyarország szlovákiai nagykövetségén fél éven át volt látható a tárlat. Későbbiekben Rozsnyóra, Kassára, Királyhelmecre és ezen városok vonzáskörzetében hat helyre került el a vándorkiállítás.” A Pozsonyi Magyar Galéria művészeti vezetője hozzátette: „Távolabbi vidékek művészetkedvelő magyarjai is megtekinthették az alkotásokat. Megjelent a máramarosi Nagybányán, Székesfehérvárott a Királyi Napok alkalmával, ahol Spányi Antal megyéspüspök tartott ünnepi beszédet, de megfordult már Esztergomban is a Szent Adalbert Konferencia Központ dísztermeiben.”

Az ipolysági kiállításon Kutak Adrienn mellett az alábbi művészek alkotásai láthatók: Bugyács Sándor, Jaksics Ferenc, Kalita Gábor, Koós István, Könözsi István, Lábik János, Mag Gyula, Maier Kránitz László, Nagy József, Nagy Zoltán és Simon M. Veronika. Az alkotások az Isten, család és nemzet hármas egységét állítják a középpontba, melyek útmutatóul szolgálnak napjainkban is.

„Már többéves munkakapcsolatban állok Kalita Gáborral. A Föld és ég között című kerámiaalkotásom  került a gyűjteménybe”  – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Kutak Adrienn.

A Pozsonyi Magyar Galéria művészeti vezetője megemlítette, hogy a galéria másik emlékőrző vándorkiállítása, a Hommage az Esterházy János festmény-, szobor- és grafikai gyűjtemény Prága után legutóbb Brünnben, immár harmincötödik alkalommal került bemutatásra.

A szerző felvételei

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.