Augusztusban három alkalommal is megjelent a Gömöri Hírlap, a kétheti lap augusztusi harmadik száma augusztus utolsó napján jelent meg kilencezer példányban, s ingyenesen eljut minden rimaszombati háztartásba.

A lap új számában elbúcsúznak a 104 éves korában elhunyt Tamás Ilonka nénitől, és közlik Šimko József polgármester búcsúbeszédét is.

Rigó László alpolgármester az új tanév kapcsán osztja meg gondolatait az olvasóval. A lap ellátogat Fülekre és Ajnácskőre is, előbbi helyen a város első írásos említésének 770. évfordulójára emlékeztek a Városnapokon illetve a XXVI. Palóc Napokon, míg Ajnácskőn Szent István szobrot avattak augusztus 20-án, az államalapítás napján. Bemutatják a hónap műtárgyát is a Gömör-Kishonti Múzeumban, a B. Kovács István által 1993 és 1997 közötti főtéri ásatások során előkerült agyagpipát.

Két beszélgetést is olvashatnak a lapban, Bőd Titanilla riói olimpiai élményeit osztja meg a lap olvasóival, míg Jozef Pupalával a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulója alkalmából beszélgetnek. Nem hiányozhatnak az aktuális sporthírek és pályázati közlemények sem.

A lap elolvasható és letölthető a város internetes oldaláról is.