Fotó: TASR

Roman Brecely (Sieť) közlekedési miniszter tegnap újabb két lépésével lepte meg a szlovák kormány tevékenységét figyelő szkeptikusokat. Magyarán, újra sikerült belecsapnia a lecsóba.

Brecely már a munkája kezdetekor felállított egy speciális szakértői csapatot, melynek feladata az IT területén futó tenderek átvizsgálása volt. A csapatmunkájának egyik eredménye a Passzív Infrastrukturális Atlasz nevű projekt leállítása lett. Az előző miniszter idején az infrastrukturális Atlasz pályázatot – majdnem 50 millió eurós kínálatával – a Slovak Telecom nyerte, de a szerződés aláírására már nem került sor. A passzív infrastruktúra felmérése a minisztérium szerint is fontos, mert információkat ad a jelenlegi hálózatokról és egyben a bővítés lehetőségeiről a mérnöki hálózatok, vízügyi építmények, energetikai létesítmények közelében. Ez az atlasz megkönnyítheti az információs infrastrukturális beruházásokat, ami egyben a költségek csökkenését eredményezheti.

A szakma és az ellenzék is bírálta a pályázat költségeit, hiszen Csehországban hasonló munkát 5 millió euróért végeztek.

A Slovensko Digital szakértői amellett, hogy üdvözlik a döntést, felhívják a figyelmet arra, hogy hasonló aggályok merülhetnek fel az oktatásügyi tárca EDUNET programjánál (internet-csatlakozás kiépítése az iskolákban – 70 millió euró), a közlekedési tárca által elindított építkezési engedélyeztetés folyamatának elektronizációjánál (40 millió euró) és a Szociális Biztosító új informatikai rendszerénél (70 millió euró).

A miniszter újabb lépése szintén a rendrakás jegyében zajlott. Tegnap hivatalos jegyzékben szólította fel az autópálya kezelő társaság vezérigazgatóját, Róbert Auxtot, hogy fejezze be az együttműködést a Process Managment társasággal. A társaság szervezte az előző kormány idején az elhíresült vajkai komp közbeszerzését, aminek folyományaképp a komp üzemeltetésének költsége az ötszörösére növekedett. Az autópálya-kezelőség által tender nélkül kiválasztott Process Managment 2,6 millió euró értékű tanácsadói megbízást kapott, melynek segítenie kellene az európai elektronikus úthasználati díj bevezetését. A miniszternél az jelentette az utolsó cseppet a pohárban a társaság tevékenységével szemben, hogy a rendszer bevezetése során megkerülte volna a nyílt pályázatot, csak meghívásos tárgyalásokon választotta volna ki a kivitelezőt.

A tanácsadói megbízás körül a kompügyet is feltáró Remiášová (OĽaNO) kavarta fel az iszapot, aki figyelmeztetett, hogy a Process Managment, közbeszerzési eljárás nélkül lett kiválasztva. Az autópálya-kezelőség az időhiánnyal védekezett, továbbá azzal, hogy fontos számukra a kontinuitás, és egy különleges know-how, amit egyedül ez a cég tud nyújtani.

Grendel Gábor (OĽaNO) ellenzéki képviselő szerint mindenesetre furcsa az autópálya-kezelőség azon döntése, hogy a Process Managment az egyetlen cég, amely alkalmas a feladat elvégzésére, és azt sem érti, milyen alapon tárgyalt a cég az EU-val, amikor erre a szlovák kormány az illetékes.

Itt jön elő egy politikai szereplő nagysága, amikor a szakma, vagy az ellenzék véleményét meghallgatva túl tud lépni a mundér becsületének vélelmezett védelmén, és helyes irányba tudja terelni a folyamatokat. A miniszter szavai szerint az autópálya-kezelőség vezérigazgatója sárgalapos figyelmeztetésben részesült. A Process Managment ügyet nem jogi szempontból, hanem erkölcsi szempontból közelíti meg, ezért szerinte a vajkai eset után a társaságnak nincs keresnivalója az állami közbeszerzések tájékán.

Brecely miniszter számára nagy segítség, hogy ezeknél az ügyeknél tud hivatkozni az „Értéket a pénzért” beruházást segítő programra. De kétségkívül ez a vagány hozzáállás szükséges pártjának feltámasztásához is. A jövő kérdése, hogy meddig lehet „egyesek” érdekeit visszaszorítani anélkül, hogy az esetleg az ő bársonyszékébe kerülne.

Mindenesetre az ő magatartása egyelőre az egyetlen üdítő folt a kormány tevékenységében. A racionalitás bevezetése a kormányzati munkába biztosan nehezebb feladat, mint eltespedni a miniszteri bársonyszék nyújtotta iszapban, és kiszolgálni (minister) az arra „érdemesek” érdekeit.

 

(Pcrevue.sk, TASR, Felvidék.ma)