Több mint egy évtizede költözött családjával a fővárosból a Dunaszerdahely melletti Felsőpatonyba Marián Lušpai, hogy nyugodt körülmények között foglalkozhasson régi álma megvalósításával. Napközben továbbra is feljár Pozsonyba, ahol egy jónevű autójavítót vezet, amikor viszont hazatér, minden idejét a ház mögötti autóépítő műhelyben tölti.
Ahogy a jogi végzettségű házastársa elmondta, náluk minden a megálmodott autónak van alárendelve. Hangjában viszont nyoma sincs a neheztelésnek, s a kívülálló számára is látható, hogy harmóniában, szeretetben élnek az embert próbáló évek után is.
Kilenc éve kezdődött a megvalósítás folyamata, s mostanra ért el oda, hogy a szó szerint saját autó hivatalosan, rendszámmal részt vehet a közlekedésben. A kilenc év hosszú idő és sok pénz. Ahogy Marián Lušpai elmondta, kevesebb időből és pénzből is ki lehetett volna hozni, de két alapvetésen nem akart változtatni. Az autóban minden a teljesítménynek kell, hogy alá legyen rendelve, illetve nem más típusokhoz használt kész elemekből akar egy új járgányt összelegózni.
Így is történt. Az autóban nincs semmi, ami a szériatermékek szövegeiben állandó. Nincsenek különböző rásegítők, szervók, erősítők, hiszen minden csak a motor teljesítményét csökkentené, illetve az autó összsúlyát növelné. A készítő abból az egyszerű fizikai törvényszerűségből indult ki, hogy a sebességet, a gyorsulást a súly és a teljesítmény aránya befolyásolja.
A gyártó nem dédelgetett soha autóversenyzői ambíciókat, egyszerűen a nyers erőt akarta felszabadítani a különböző ráaggatott technikai terhek alól. Ezért is választotta a Brutal nevet. Elérte, hogy a képen látható autó összsúlya nem sokkal több, mint 800 kiló, ami jóval alatta van a hétköznapi forgalomban használt szinte bármelyik személyautóénak, gyorsulása pedig már jelenleg is 3,9 másodperc.
Az autó egyetlen fő része származik csak más gyártótól, ez pedig az erőforrás, a motor, amely egy kétliteres Subaru Imprezákban használatos boxermotor. Eredetileg egy kisebb erőforrást, egy 1,8-as VW motort próbáltak, de rá kellett jönniük, hogy az elképzeléseik ott kezdődnek, ahol ennek a motornak a lehetőségei végződtek. Az is a boxermotor mellett szólt, hogy az elrendezése miatt a súlypontja alacsonyabban van, mint a klasszikus benzinmotoroké, így ez is hozzájárul a stabilabb útfekvéshez.
A prototípusba szerelt erőforrás jelenlegi teljesítménye 240 lóerő, amely elektronikusan, „megvárásra“ egészen 300 lóerőig növelhető, adminisztratív okok miatt azonban megfelelőbb, ha az alapteljesítményre van beállítva, hiszen az illetéket a teljesítmény után kell befizetni.
Kérésre azonban akár 600 lóerős motor beépítéséig is el tudnak menni. Ahogy a gyártó és konstruktőr, Marián Lušpai a Felvidék.ma–nak elmondta, az autót sportkocsinak álmodta meg, ami azonban nem azonos a versenyautóval, bár ha valaki versenycélokra akarja a Brutalt használni, azoknak motor nélküli változatot is készít, amelybe később a megrendelő a saját elképzelése szerinti erőforrást építheti be.
Az eredeti terv szerint egy olyan autó prototípusa készült el Felsőpatonyban, amely a dinamikus, teljesítmény alapú vezetés élményét biztosítja gazdája számára. A Brutal nem egy hétköznapi, “munkábajáró” autó, bár a tulajdonos elmondta, hogy néhányszor fölment már vele Pozsonyba. Valószínűleg a vevőkör sem az átlagos rétegből kerül majd ki, hiszen hozzávetőleges ára a százezer eurós határon van.
„Ez nyilván nem kis összeg, a vevő a pénzéért viszont nemcsak azt kapja, amit pontosan szeretne, hanem egy befektetést is. Most, hogy a prototípus már készen van, a gyártási folyamatot kilenc hónapra tudjuk csökkenteni, és egyszerre maximum 12 autón tudunk párhuzamosan dolgozni. Ez azt jelenti, hogy havonta egy autó készülhet. Ha egy széria-sportkocsit vesz, annak az értéke már másnap csökken, mivel aznap még további nyolcvan készült belőle – vázolja fel a Brutal gyártásának egyedi, manufakturális jellegét, amely elvárása szerint a forgalomba kerülő felsőpatonyi gépek piaci árát felfelé hajtja majd.
„Amit megálmodtam, az készült el“ – mondja M. Lušpai, majd folytatja: „ha kellett, egy alkatrészt akár nyolcszor is újragyártottunk, amíg nem azt kaptuk, amire pontosan gondoltunk.“ Elmondta, hogy a formatervezésével a pozsonyi Iparművészeti Főiskola transport-dizájn műtermét bízták meg, s akárcsak a többi partnernél, itt is rendkívül jó kapcsolatok alakultak ki az évek során, hiszen minden résztvevő megérezte, hogy egy új, eddig nem létező „termék“ van születőben.
A dizájnosok számára különösen érdekes volt a munka, mert ha eddig terveztek is az ipar számára, azok inkább részfeladatok voltak, s igazán ritkán kerültek olyan helyzetbe, ha úgy kértek tőlük komplett formatervet, hogy az hamarosan meg is valósult.
Sok volt az évek során a zsákutca is, ami mind-mind pénzbe került. Lušpaiék mögött viszont nem áll semmilyen befektetői csoport vagy szponzor. Az egyedüli jelentősebb forrás, amiből a költségeket fedezni tudták, az a felsőpatonyi házukra felvett jelzálogkölcsön.
Azt vártam, hogy jelentős kritikával említi majd a hivatalok hozzáállását is, de úgy tűnt, hogy az elmúlt kilenc év megtette a hatását, és inkább lemondással a hangjában foglalja össze a kapcsolat lényegét. „Ha az ember sportrepülőt vagy rádiókészüléket akar előállítani, azt probléma nélkül lehet. Mikor azzal állítottam be, hogy én autót szeretnék gyártani, akkor általában csak hüledeztek, hogy hát mégis hogy képzelem?“
Többen tanácsolták neki, hogy legalább az engedélyezésileg legbonyolultabb részeket olyan típusokból válogassa össze, amelyek egyszer már átmentek a vizsgán. Ezt viszont megengedhetetlen kompromisszumnak tartotta volna, inkább maga esztergálta a fékeket is. Nevetve mondja, hogy talán csak a irányjelző kapcsolója származik külső forrásból, miközben szó szerint is fellebbenti a fátylat a gyártási folyamat legfontosabb állomásáról, egy CNC megmunkáló központról.
Ezen állította elő az összetevők nagy részét, s bár mondja, hogy nem a legújabb gépről van szó, azért a milliméter tört részére is hajszálpontosan dolgozik. Mivel mindvégig kitartott az eredetiség mellett, ezért nemcsak, hogy mindent a nulláról indulva kezdve kellett esztergálni, marni, önteni és más módon elkészíteni, hanem mindent engedélyeztetni, bevizsgáltatni is. Ami új megoldás volt, azt még szabadalmi oltalom alá is kellett helyezni „Így pont kapóra jött, hogy jogász vagyok, és ezeknél a munkáknál már én is beszálltam“ – szól közbe Lušpainé asszony nevetve.
Nem vagyunk benne biztosak, hogy a Felvidék.ma olvasói közül fognak kikerülni a Brutal vásárlói, az autót és gyártóját viszont az érdekességén kívül is be szerettük volna Önöknek mutatni. Találkoztunk egy emberrel, aki kitartott az álma mellett, akinek sikerült olyan családi környezetet kialakítani, amelyben nem csodabogárként tekintettek rá, hanem támogatták elképzeléseiben.
Aki a hivatalok értetlensége miatt nem esett kétségbe és nem adta fel, s ha sokáig is tartott, de volt türelme kivárni, amíg felzúgott a motor, és először hajthatott ki legálisan, rendszámmal fölszerelve, hogy kimondatlanul is hirdesse, az álomból valóság lett.
Képgalériánkban megtekintheti a felsőpatonyi manufaktúrában készült további fotóinkat:
[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6330481188174277089?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]
