Az Őszirózsa (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

Kassán idén ismét megtartották a Magyar Dal Napját hagyományos helyén, a Hóhér-bástya udvarán, Rákóczi rodostói ebédlőházának tövében. Idén ez már a hatodik alkalom volt.

A nagyságos fejedelem bizonyára örülhetett, hogy most csak magyar dalokat hallhatott.
Szeptember 11-én, vasárnap a koradélutáni órákban lassan gyülekezett a közönség, ahogy ez más alkalmakkor is így volt. A buzitai Horňák Marek és Zsuzsa kezdte meg a műsort. A kassai Őszirózsa hagyományőrző énekcsoport népdalokat adott elő. A miskolci Csiribiri Együttes nemcsak a kisdedeket ugráltatta meg. Habár népzenei ihletésű dalokat adtak elő, a Komámasszony kakasa, kakasa… című nóta nem feltétlenül a gyerekeknek való volt. A miskolci Kalamajka Bábszínház mesével szerepelt, Molnár István megzenésített verseket énekelt, a szintén miskolci Mintha Zenekar „városi népi kamarazenével” szórakoztatta a közönséget, saját megfogalmazásuk szerint. Ez volt egyébként a legnívósabb előadás. Végül két kassai együttes, a Gablyasz Band és a latino-dzesszt játszó Jazzemice következett.

A gyermekeket különböző foglalkozások várták. Festhettek, fonhattak kedvükre. Régi ismerősök találkozhattak újra és elkvaterkáztak a kellemes napos időnek hála. Volt tombola felnőtteknek és gyerekeknek. Édességet és iskolai tanszereket nyerhettek.
A rendezvényen megjelent Papp Ferenc, Miskolc kulturális főtanácsosa és Ján Jakubov, Kassa Nyugat városrész polgármestere, valamint helyettese, Andrej Sitkár is.

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.