Danko kifogásolja a Fico-Orbán találkozó időzítését (Fotó: dennikn.sk)

A tisztesség örökös hangoztatása és a gázkibocsátáshoz vagy a faliújságtenderhez hasonló botrányokkal terhelt slotai időszaktól való megtisztulásra törekvés a legnépszerűbb politikussá tették a Szlovák Nemzeti Párt elnökét, Andrej Danko házelnököt.

„Én nem hazudok, tényeket tudok felmutatni. Ha ezeket a tényeket valaki megcáfolja, egy pillanattal sem maradok itt tovább. De én minden szavamért kiállok, amit a mai sajtótájékoztatón mondtam. Egyetlen igaztalan szó sincs köztük” – érvelt igazmondásával az újságírók előtt például a múlt hét folyamán.

A parlament elnöke, aki állandóan a tisztességről papol, először azt állította, hogy a Gorilla-aktában említett biztonsági szolgálatban csak ügyvédként dolgozott. Később viszont kiderült, hogy társtulajdonosa volt annak. A vállalkozót, aki a céget vezeti, állítólag már 11 éve nem látta. Két évvel ezelőtt azonban még a szomszédságában lévő villában lakott.

Az igazság pedig az, hogy Danko vállalkozói múltja nem egészen tiszta, maga is igyekszik annak némely fejezetét elhallgatni. Példa erre a Dynasty nevű magán biztonsági szolgálattal és annak központi figurájával, Miroslav Gumannal való kapcsolata.

Gorilla: A Dynasty a lehallgatott információkkal kereskedett

A Dynasty biztonsági szolgálatot a Gorilla-akta olyan cégként említi, amelyet megfigyelt a Szlovák Titkosszolgálat, Gumant pedig az egykori tagjaként emlegeti. A titkosszolgálat állítólag azzal vádolta a biztonsági szolgálatot, hogy illegális módon felhasználja az állami intézmények telefonbeszélgetéseinek lehallgatására vonatkozó titkosnak minősített információkat. A Gorilla szerint a biztonsági szolgálat szerződéses munkaviszonyban alkalmazta a Slovak Telekom alkalmazottjait, akik ezeket az információkat kiszolgáltatták neki, amelyeket Guman azután a vállalkozói tevékenységében használt fel.

„Guman igyekezetéről is szereztek információkat a Szlovák Villamos Művek biztonsági szolgálatának lecserélésére az SBS Dynasty javára 2000-ben. Tevékenysége következtében majdnem kormányválságra került sor, a Dynasty mellett akkor Jozef Migaš állt ki” – olvasható a Gorillában.

Danko, aki 2000-től 2005-ig volt a Dynasty felügyelő tanácsi tagja, először azt állította, hogy ügyvédként került oda, és a biztonsági szolgálatnak csak úgy nyújtott szolgáltatásokat, mint „további 150 más cégnek”.

2013-ban az akkor friss SNS-elnök Danko még ekképpen magyarázta tagságát a Dynasty biztonsági szolgálat felügyelő tanácsában. A Sme napilapnak akkoriban úgy nyilatkozott, hogy Gumant még a belügyminisztériumban ismerte meg, a kötelező katonai szolgálata teljesítése során. Guman akkoriban ugyanis ott dolgozott. „A szóban forgó urat 2005 óta nem láttam. Egyáltalán nem vagyunk kapcsolatban” – állította 2013-ban Danko.

 Az SNS és Danko hallgatnak Gumanról

„Úgy érzik, hogy valaha is hazudtam, ha valamit megkérdeztek tőlem? Úgy érzik, hogy most hazudok?” – tette fel a kérdést Danko ez év februárjában, amikor a Denník N arról kérdezte, miért tagadta le, hogy a Dynasty biztonsági szolgálat társtulajdonosa volt. „Guman urat 11 éve nem láttam, amióta 2005-ben eljöttem a Dynastytól. Guman urat 1999-ben a miniszter irodájában ismertem meg, katonai sorkötelezettségem során” – ismételte Danko, amit 2013-ban mondott.

Valójában azonban rendkívül furcsa lenne, ha Danko már 11 éve nem látta volna Gumant. Néhány évig ugyanis közvetlen szomszédok voltak, erzsébetmajori villáikat csupán egyetlen kerítés választotta el egymástól. A kataszteri nyilvántartás szerint a házra, amelyben Danko a feleségével és a gyerekeivel élt, 1999-ben a felesége tett szert, és még ugyanabban az évben a szomszéd telek tulajdonosa Guman lett.

Danko már nem él együtt a feleségével, 2014-ben elváltak, azaz 9 évvel azután, hogy állítólag Gumant utoljára látta. Az egykori közös fészkükön azonban jelenleg is az SNS elnökének névjegye függ.

Az SNS a Denník N Gumant érintő kérdéseire nem óhajtott válaszolni, Gumannal pedig nem sikerült a lapnak kapcsolatba lépnie, mivel semmilyen nyilvános elérhetősége nincs.

„A 2002-2005 közti időszakban az SNS jelenlegi elnökének, Andrej Dankónak sikerült a szóban forgó cég alkalmazottaitól megvásárolnia a részvények egy részét, amelyeket 2005-ben aztán eladott a társaság többségi tulajdonosának, mivel megromlott a kapcsolatuk” – írta a lap kérdéseire tömör válaszul a nemzeti párt szóvivője még ez év februárjában.

Andrej Danko háza ma is Erzsébetmajorban van, ez azonban már pár száz méterre van Guman villájától. Ezt a házat Danko 2008-ban vette.

(Felvidék.ma/Denník N)