Vannak évfordulók, amelyek felett szinte nyomtalanul elsuhannak az ünnep- és világnapokkal jócskán megtűzdelt hétköznapok, ám napjaink rohanásában mégis illene olykor egy pillanatra megállnunk, hogy tisztelettel megemlékezzünk olyan emberekről is, akiknek az életműve fontos építőkövét alkotja nemzeti kultúránk évszázadokkal ezelőtt megalapozott impozáns falának.
Kétséget kizárólag közéjük sorolhatjuk dr. Baranyay Józsefet is, aki maradandó életművet hagyott örökül a mai nemzedéknek. Nevével zsenge gyermekkoromban találkoztam először, amikor a betűk és az olvasás ismerete tágra nyitották előttem a tudomány és az irodalom végtelen birodalmának hatalmas kapuját, s nagyapám, aki olvasott és művelt iparosember volt, egy tucatnyi könyvet testált rám azzal, hogy olvassam és őrizzem azokat, és amikor felettem is eljár majd az idő, hagyjam az unokámra.
Szerény kötésű, láthatóan sokak által és sokszor elolvasott könyvek Baranyay József munkái, amelyek ma is ott sorakoznak könyvtáram polcain, emlékeim között pedig azok az események és történetek, amelyeket hajdanán többedmagammal tágra nyílt szemmel hallgattam, és amelyek java része Baranyay szerkesztő úr személyéhez fűződött.
Baranyay József kamocsai jegyző fiaként 1876. szeptember 6-án született, gimnáziumi tanulmányait egyes életrajzi források szerint Komáromban és Pápán folytatta, mások szerint viszont Keszthelyen és Debrecenben. Annyi azonban bizonyos, hogy Pesten jogi tanulmányokat folytatott és államtudományi doktorátust szerzett, ám később nem folytatott jogi gyakorlatot.
Már fiatalon eljegyezte magát az újságírással és pályafutását 1903-ban a dunaszerdahelyi Csallóközi Lapokban kezdte, miközben szorgalmasan dolgozott más vidéki lapoknak is. Az első világháború idején dr. Fülöp Zsigmonddal együtt a Komáromi Ujság szerkesztője volt, s amikor társa a frontra került, majd hadifogságba esett, egyedül rá hárult a szerkesztés és lapkiadás minden feladata.
Hosszas lenne felsorolni azokat a lapokat, amelyeket ezt követően szerkesztett, de említést érdemel a Vagyunk című folyóirat, a Barázda című lap, s a Komáromi Lapok is, miközben szerkesztője volt a népszerű Komáromi Kalendáriumnak, a Csallóközi Naptárnak és a Barázda Naptárnak.
Nagyrészt ezek hasábjain jelentek meg folytatásokban művelődés- és helytörténeti, valamint néprajzi írásai is, amelyek később önálló kötetben is megjelentek. Fiatalon szépirodalommal szintén foglalkozott, nem is sikertelenül. Előbb Győrben, majd Komáromban jelent meg kötete.
Az újságíráson és lapszerkesztésen kívül ideje nagy részét a könyvtárosi teendőinek ellátására fordította. A vármegyei könyvtárban dolgozott, majd amikor 1913-ban felépült a Jókai Közmívelődési és Muzeum Egyesület székháza, a Kultúrpalota, s a könyvtár odaköltözött, az épület nemcsak Baranyay munkahelyévé, de otthonává is lett.
Amint azt többek között A vesztőhelytől az internálótáborig című visszaemlékezésében is megírta, 1919. április 29-én – miután érte mentek és letartóztatták, hogy a várba kísérjék – a könyvtár ajtajára krétával ráírta az olvasóknak, hogy „Azonnal jövök”. Baranyay, aki csak hajszál híján kerülte el, hogy az előtte a várudvar egyik szegletében sortűzzel kivégzettek sorsára kerüljön, kilenc hónap múlva látta viszont Komáromot, miután szabadult a terezíni internálótáborból, ahol koholt vádak alapján tartották fogva sok becsületes felvidéki magyar emberrel egyetemben.
S a történelem huszonöt év elteltével megismételte önmagát. Az 1945-ös államfordulatot követően ismét a magyar értelmiség legjava került végveszélybe. Sokan önként Magyarországra távoztak, másokat hatalmi rendelettel áttelepítettek, illetve megfélemlítettek és megfosztottak állásuktól.
Az utóbbiak sorsára jutott az idős Baranyay József is, aki kénytelen volt kiköltözni a Kultúrpalotából, és munkája, lakása nem lévén földönfutóvá vált és 1951-ben (mások emlékezete szerint 1952-ben) bekövetkezett haláláig tanyi rokonainál húzta meg magát. Végakarata szerint Komáromban helyezték örök nyugalomra, ahol ma utca viseli a nevét.
Szülőfalujában és Tanyon emléktáblát állítottak Baranyay Józsefnek, akinél kevesen ismerték jobban Csallóköz múltját. Egy emléktáblát viszont Komáromban is feltétlenül megérdemelne, mondjuk a Kultúrpalota falán, dr. Alapy Gyula emléktáblája mellett. Születésének 150. évfordulóján remélhetőleg majd erre is sor kerül…
