A kép illusztráció. (Fotó: Horváth Péter Gyula/magyarhirlap.hu)

A Magyar Természettudományi Társulat a Nemzetstratégiai Kutatóintézet társrendezésében három tanulmányi versenyt hirdetett meg a napokban magyarországi és határon túli magyar tanulók részére Kárpát-medence-szerte.

A budapesti székhelyű Magyar Természettudományi Társulat a természettudományok magas szintű népszerűsítésén túlmenően elsőrendű feladatának tekinti a fiatal tehetségek felkutatását és gondozását. Ezt a célt szolgálják az 1990 óta minden esztendőben megszervezett és megtartott, a 13-14 éves korosztálynak kiírt tanulmányi versenyek: a Herman Ottó Biológia Verseny, a Hevesy György Kémia Verseny, a Teleki Pál Földrajz-Földtan Ver­seny.

Az alábbiakban röviden ismertetjük a versenyek tervezett időpontját és a felvidéki szervezők, kapcsolattartók elérhetőségeit.

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny

A Breznóbányán született természetkutató nevét viselő versenyben a hetedik és nyolcadik évfolyam tanulói vehetnek részt. A verseny három fordulóból áll: iskolai, régiós forduló és a kárpát-medencei. Az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai és a vajdasági résztvevők a helyi szervezők által lebonyolított fordulók legjobbjaiból kerülnek a kárpát – medencei döntőbe. Őket a határon túli versenyszervezők jelölik ki mindhárom verseny esetében.

Felvidéken a verseny főszervezője a MentorTT – Felvidéki Tehetségsegítő Tanács és a Búcsi Katona Mihály Alapiskola. Jelentkezni Győző Andrea igazgatónál, és Csákvári Zoltánnál az alábbi e-mail címeken lehet: gyoandrea@gmail.com és cszkarva@gmail.com . Az iskolai forduló előreláthatólag 2017. február első hetében kerül megrendezésre, míg a felvidéki fordulót április harmadik hetére tervezik. A kárpát-medencei döntőre Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen kerül majd sor június 2-3-4-én.

A versenykiírás megtekinthető és letölthető ITT.

Hevesy György Kárpát-medencei Kémia Verseny

A Hevesy György Nobel-díjas vegyész nevével fémjelzett tanulmányi versenyre szintén a sikeres iskolai és régiós fordulót követően lehet a kárpát-medencei döntőbe kerülni, melynek időpontja már most ismert: május 26-27-28 és szintén Egerben rendezik meg. A hetedik és nyolcadik évfolyamos hallgatók külön kategóriában versenyeznek majd, a korosztályuknak megfelelő ismeretanyagból kerülnek ki a kérdések.

A felvidéki verseny főszervezője a MentorTT – Felvidéki Tehetségsegítő Tanács és a Marianum Egyházi Iskolaközpont. Madarász Róbert igazgatónál, madaraszr@zsgmarianum.edu.sk és Czibor Angelika tanárnőnél tarczy@zschotin.edu.sk lehet jelentkezni.  Az iskolai forduló ideje 2017. február második hete, míg a felvidéki forduló március harmadik hetében valósul meg.

A versenykiírás megtekinthető és letölthető ITT.

Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny

A versenyen egységes feladatlapokon mérhetik össze tudásukat a tanulók, természetesen külön feladatsorok készülnek a hetedik, és nyolcadik évfolyamosoknak. A kárpát-medencei döntő színhelye Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen lesz 2017. május 12-13-14-én.

A felvidéki verseny főszervezője a MentorTT Felvidéki Tehetségsegítő Tanács (Pék Lászlónál lehet jelentkezni, az alábbi címen: peklas@gmail.com ) és a párkányi Ady Endre Alapiskola (itt Bacsó Péternél lehet jelentkezni bacso.peter1@gmail.com  címen). Az iskolai forduló 2017. január negyedik hetében lesz, míg a felvidéki forduló április első hetében kerül megrendezésre.

A versenykiírás megtekinthető és letölthető ITT.

***

A versenyek sikeres lebonyolításában és a természettudományok ilyen formájú népszerűsítésében a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség (SZMPSZ) és a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás is partnere a felvidéki verseny szervezésének.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy az SZMPSZ által minden tanévben – a szlovákiai magyar iskolák számára – kiadott versenyfüzetében hamarosan megjelennek ezen kárpát-medencei versenyek felhívásai is, az egyéb, meghirdetésre kerülő tanulmányi versenyek, projektek mellett.