A kormányfő befektetéseket ígért Rozsnyón (Fotó: BB)

Kihelyezett kormányülést tartottak szeptember 14-én Rozsnyón, ahol kiderült: 2016–2020 között a járásban 109 millió euró értékben terveznek befektetni. A Rozsnyói járás felzárkóztatását szolgáló akcióterv elfogadása mellett az R2-es gyorsforgalmi útról és a krasznahorkai vár újjáépítéséről is tárgyaltak.

A leszakadt régiókat érintő dokumentumok kidolgozása Rozsnyón kezdődött meg, és szeptember 14-én utolsó állomásként ugyanott ért véget. Ezzel lezárultak a tizenkét járás felzárkóztatását szolgáló akciótervek elfogadására szervezett kihelyezett kormányülések.

A kormány hathetes nyári szabadsága után augusztus végén kezdte meg kihelyezett üléseit. A miniszterek augusztus 22-én a Kisszebeni, 23-án a Szobránci, 24-én a Tőketerebesi, 30-án a Varannói és 31-én a Felsővízközi járásokban tárgyaltak. Szeptember 15-ig mind a tizenkét járásban jóvá kellett hagyniuk a járások felzárkóztatását szolgáló akcióterveket. Szeptember 7-én a Poltári és Nagykürtösi, majd 13-án a Nagyrőcei járásokban tartottak kihelyezett ülést. A kihelyezett ülések sorát Rozsnyón zárták szeptember 14-én.

(Fotó: BB)
A kabinet tagjai mellett a járás településeinek polgármesterei, intézményvezetők, nagyobb magánvállalkozások vezetői, valamint régiófejlesztési szakemberek is jelen voltak (Fotó: BB)

„A törvényből adódóan tizenkét leszakadt járás felzárkóztatásának akciótervei kerültek elfogadásra az utóbbi hetekben. Rozsnyóra az ülésen további 100 000 eurót hagytunk jóvá az ochtinai aragonit barlanghoz vezető út kiépítésére, tehát 4 665 000 eurós regionális támogatás érkezik a térségbe” – jelentette be Robert Fico kormányfő az ülést követő sajtótájékoztatón.

A kihelyezett ülés fő napirendi pontja a járás felzárkóztatását szolgáló akcióterv elfogadása volt, amelynek alapján 2020-ig 1345 új munkahelyet biztosítanak.

„Rozsnyóról indult az elképzelés, itt is végződött. Valamennyi  faluból, mikrorégióból jelen voltak a polgármesterek. Meg lehet majd nézni az akciótervben, hogy melyik faluban mi készül. Amennyiben a megígért pénzek rendelkezésre állnak, lesznek munkahelyek a járásban” – nyilatkozta a Felvidek.ma-nak Burdiga Pavol, Rozsnyó város polgármestere, aki felszólalt az R2-es gyorsforgalmi út ügyében, de nem tudta megmondani, mikor kezdenek hozzá az építéséhez. „Nagyon igyekszem majd, hogy minél hamarabb megkezdődjék a munka” – zárta válaszát a járási székhely vezetője.

A Rozsnyói járás a legelmaradottabb járások egyike. Erről tanúskodik a hosszú távú munkanélküliség magas rátája, mely szerint a hetedik helyen van Szlovákiában a közigazgatási egységek rangsorában. A 4720 hosszú távon nyilvántartott munkanélküli közül 3777 polgár több mint 24 hónapja nincs alkalmazásban.

Fotó: BB
Fotó: BB

Az üzleti tevékenységek mellett a mezőgazdaság és az ipar a meghatározó tényezők a gazdaságban. Többen az építőiparban, illetve az egészségügyben találtak megélhetésre.

Az akcióterv kulcsfontosságú területeknek a vasfeldolgozó gépipart, a fa- és papírfeldolgozást, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, valamint az energia megújuló energiaforrásokból való előállítását nevezte meg. A régiófejlesztés tekintetében a turizmus és a szociális szféra erősítése ugyancsak a célok között szerepel.

A kormányülésen a szlovák kabinet tagjai mellett a járás településeinek polgármesterei, intézményvezetők, nagyobb magánvállalkozások vezetői, valamint régiófejlesztési szakemberek is jelen voltak.