Fotó: htka.hu

Közös légvédelmet tervez Csehország és Szlovákia, és nem kizárt, hogy a védelmi projektbe Magyarország is beszállhat.

Az elképzelés már hosszabb ideje beszédtéma, elsősorban cseh és szlovák politikusok, illetve katonai szakértők között, s a jelek szerint most már kezdenek körvonalazódni a megvalósítás politikai-gazdasági előfeltételei is.

A legutóbbi pozsonyi szlovák-cseh közös kormányülés után jelentették be, hogy Pozsony és Prága várhatóan az idei év végéig kétoldalú megállapodást ír alá ez ügyben, amelynek alapján megkezdődhet a konkrét munka is. Magyarország esetleges csatlakozását a tervhez már korábban felvetették, s a héten ezt a szlovák kormányzat megismételte.

A jövőbeni közös légvédelem magja az lenne, hogy mind a három ország JAS-39 Gripen vadászgépekkel rendelkezne. Csehországnak és Magyarországnak már vannak ilyen harci vadászgépei, Szlovákia pedig tárgyalásokat kezd azok esetleges beszerzéséről.

A Robert Fico miniszterelnök vezette koalíciós szlovák kormány a héten jóváhagyta, hogy Peter Gajdoš védelmi miniszter tárgyalásokat kezdjen Svédországgal a JAS-39 Gripen vadászgépek esetleges bérléséről, lízingeléséről vagy megvételéről. Szlovákia egyébként tavaly március óta tárgyal a svédekkel, de csak arról, hogy repülős órákat bérelne a Gripenekkel. Martin Glváč akkori miniszter tavaly azt mondta újságíróknak, hogy az új gépek megvásárlására Szlovákiának nincs pénze. Most Peter Gajdoš szabad kezet kapott.

Tény azonban az is, hogy a Gripeneken kívül más vadászgépek is szóba jöhetnek. A lengyel légierő például amerikai vadászgépekkel van felszerelve. Gajdoš újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: a svédekkel való tárgyalásokat tekinti prioritásnak. Szlovákia légterét jelenleg orosz MIG-29-es vadászgépekkel védik, melyek szervizelésére Pozsony és Moszkva 2019-ig kötött szerződést.

Peter Gajdoš szerint a Gripenek beszerzésének nagy előnye, hogy a cseh és a magyar hadsereg már rendelkezik ilyen gépekkel. „Semmi sem jobb, mint hogy közös taktikai repülőgépekkel rendelkezzünk. Ez azt jelenti, hogyha a cseheknek, a magyaroknak és a szlovákoknak ilyen gépeik vannak, az integrált légtér védelme ideális” – szögezte le a szlovák tárcavezető újságíróknak nyilatkozva.

A három közép-európai ország közül elsőként Magyarország írt alá 2001-ben Svédországgal szerződést a tizennégy JAS-39 Gripen vadászrepülőgép 10 éves bérletéről.  Ennek értelmében a tizenkét együléses és két kétüléses repülőgépet 2004 végétől kezdték Magyarországra szállítani és 2005 közepére mind a tizennégyet rendszerbe állították a Magyar Honvédség légierejénél. A 210 milliárd forint összértékű szerződés magába foglalta a Gripenekhez tartozó földi berendezéseket – például a szimulátort -, valamint a pilóták és a műszaki személyzet kiképzését is.

A csehek 2003-óta bérelnek 14 korszerű JAS 39-Gripen vadászgépet a svédektől. A cseh és a szlovák hadsereg vezérkari főnökei már 2014-ben tárgyaltak a lehetséges együttműködésről. Petr Pavel cseh vezérkari főnök a tárgyalások után kijelentette, hogy a csehek mintegy négy hónapig gond nélkül el tudnák látni a szlovák légtér védelmét, ha erre szükség lenne. A magyar légvédelem részéről szintén elhangzott a készség a szlovák légtér védelmére.