Fotó: Berta Ágnes

A hétvégén ismét megrendezték az Európai Kulturális Örökség Napok elnevezésű rendezvényt, melynek gyökerei egészen a ’80-as évekig nyúlnak vissza. Az ötlet Franciaországból indult azzal a céllal, hogy a műemlékek – amelyek általában zárva tartanak – nyissanak meg egy hétvégére, hogy az érdeklődők szakszerű idegenvezetés kíséretében megtekinthessék azokat. Magyarország 1999-ben csatlakozott a programhoz, amikor a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megrendezte első nyílt hétvégéjét.

Az esemény fő célja, hogy a fent említett műemlékek ingyenesen megtekinthetők legyenek a célközönség számára. A Kulturális Örökség Napjai segít az európai polgároknak közelebb kerülni a kulturális örökségekhez, továbbá felismerni ezen emlékek védelmének fontosságát. A rendezvény másik alapvető célkitűzése az identitás és a kollektív tudat erősítése: az országok polgárai ezáltal jobban kötődhessenek nemzetükhöz, lakóhelyükhöz.

Fotó: Berta Ágnes
Fotó: Berta Ágnes

A rendezvény évről évre több helyszínen van jelen, köztük a komáromi Monostori erődben. A komáromi erődrendszer a történelem során kiemelkedő fontossággal bírt a város védelme szempontjából. Legjelentősebb próbatétele az 1594-es ostrom volt, amikor is a várvédők ellenálltak a török hódítóknak. A kiépült erődrendszer több részből áll: a dél-komáromi Monostori, az Igmándi és a Csillag erődből, valamint az észak-komáromi Öregvárból és az Újvárból.

Fotó: Berta Ágnes
Fotó: Berta Ágnes

A hétvége folyamán számos program várta az érdeklődőket, a fiatal korosztálytól egészen az idősebbekig. A Monostori erődben egyenruhás tárlatvezetésen, valamint kazamata túrákon lehetett vészt venni. Ezen kívül megtartották a Kalandok erődje című játékot, ahol a résztvevők egy több állomásból álló útvonalon próbálhatták ki magukat, amelyek a következők voltak: gránáthajítás, puskamustra, sportlövészet, fémdetektor, falmászás, zászló a dombtetőn, íjászat, térképészet, kincskeresés és gólyaláb.

Fotó: Berta Ágnes
Fotó: Berta Ágnes

A rendezvény során egy kerékpáros kaland is várta az érdeklődőket, amely a Városi Autómentes Nap keretében zajlott. Továbbá az észak-komáromi Öreg- és Új Vár is megnyitotta kapuit a hétvégére, ahol ingyenesen megtekinthető volt a bástyarendszer, amely az egész városon végighúzódik, a Duna és a Vág folyó partjáig.

(Felvidék.ma/oroksegnapok.hu)