Lipšic ismét Žitňanská körmére nézett. (Fotó: Pravda archívum)

Lucia Žitňanská, a Most-Híd igazságügy-minisztere szerint a postafiókcégekről szóló törvény csökkenti a korrupció lehetőségét Szlovákiában. Elutasítja az ellenzéki képviselők parlamenti vitafelszólalásait, amelyek elsősorban azt kifogásolják, hogy a külön engedélyhez, koncesszióhoz kötött tevékenységekre nem vonatkozik a tervezet.

„Meggyőződésem, hogy olyan törvény ez, amely csökkenti a korrupció lehetőségét. Két évvel ezelőtt ebben a teremben mindannyian fontosnak tartottuk egy hatékony postafiókcégekről szóló törvény elfogadását, és még ha változtak is közben bizonyos körülmények, az elfogadásának okain, úgy vélem, nem változott semmi” – jelentette ki a törvényjavaslat első olvasatban való megtárgyalása során elhangzott zárszavában a miniszter asszony.

Žitňanská tagadja az ellenzéki képviselők állításait is, miszerint a koncesszióhoz kötött vállalkozásokra nem vonatkozna a törvény. Elismeri ugyan, hogy az ilyen cégeknek az engedély odaítélése előtt nem kell bejegyezve lenniük a közszféra partnereinek jegyzékében, ám ha a közszférából szeretnének forrásokhoz jutni, természetesen rájuk is vonatkozik a szóban forgó törvény.

„Kész vagyok az engedélyeztetés e törvénynek való alárendeléséről is beszélni, de ebben a szövegkörnyezetben ez nem volt téma. De nem zárkózom el az erről folytatott vita elől” – fűzte hozzá a miniszter.

Lipšic szerint viszont hézagos a törvény

A törvényjavaslat legnagyobb hibája, hogy az engedélyezett tevékenységeket nem érinti, jelentette ki Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) ellenzéki képviselő vitafelszólalásában. „Az igazságügy-miniszter asszony a sajtónak kijelentette, hogy ezt csak azért nem tartalmazza a törvény, mert túlhalad a kormány programnyilatkozatán.

De ki blokkolta a kormányban, hogy a törvény ne vonatkozzon az engedéllyel rendelkező szubjektumokra? Melyik oligarcha melyik „fehér lova”, strómanja? Nincs abban semmi logika, hogy az engedélyezett eljárások során átcsorgatott állami források kimaradjanak a törvény hatása alól, azzal, hogy talán két-három év múlva majd ezzel is foglalkozunk” – fogalmazott Lipšic.

De az alvállalkozói láncok gyenge lefedettsége sem tetszik az ellenzéki képviselőnek. További gondként hozta fel azt a példát, hogy mondjuk, ismerni fogjuk a versenypályázat győztesét meg a végső haszonélvezőt is, de ha az ún. tanácsadói szolgáltatásokkal él, abban az esetben már nem tudjuk, hová folynak az állami pénzek.

„Ez a törvény annyira hézagos, hogy kérdéses, ilyen állapotban egyáltalán elfogadható-e. Mert attól tartunk, hogy ez a kormány két-három év múlva e téren már nem fog megoldani semmit” – fűzte hozzá az ellenzéki képviselő.

Lipšic szerint egy ilyen törvény legfőbb céljának az állami források megtakarítása kellene, hogy legyen. „De ha megnézzük a törvényjavaslat államháztartásra való hatásáról szóló részt, akkor nincs ott semmi. Nulla megtakarítás. Ellenkezőleg, a törvényjavaslat költségei 330 ezer eurót tesznek ki az igazságügyi minisztérium költségtételéből” – jelentette ki a képviselő.

De azt is megkérdezte a kormány képviselőitől, mennyire hiteles az, hogy a kormánykabinet korrupcióellenes intézkedésekkel jön ilyen felállásban. „Miről beszélünk, amikor a Most-Híd kicseréli a leegyezett SIS igazgatóhelyettesi posztot a Közbeszerzési Hivatal elnöki posztjára?” – tette fel a kérdést Lipšic, amire Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a képviselői megjegyzések keretében reagált is.

„Hogyan juthatott ilyen az eszébe? Talán maga így üzletelt. De hogyan cserélhetnénk ki egy olyan helyettesi posztot, amelyik nem a miénk egy olyan posztra, ami talán a miénk lesz?” – tette fel a költői kérdést Bugár. De ezúttal sem maradt ki a sorból Bugár jolly jokere, Igor Matovič sem.

„Azt hittem, hogy maga majd jobbá teszi Igor Matovičot, de az ellenkezője történt. Maga lett az ő hatványozott klónja. Hazudik és csúsztat” – üzente Lipšicnek a Most-Híd elnöke.

Gál szerint Žitňanská a legjobb igazságügy-miniszter

Lucia Žitňanská Szlovákia eddigi legjobb igazságügy-minisztere, jelentette ki a Most-Híd képviselője, Gál Gábor a vitafelszólalásában. Gálnak ugyanis nem tetszik, hogy az ellenzék pusztán azért változtatta meg a véleményét Žitňanskáról, mert az a kormány tagja lett.

„Az igazságszolgáltatás terén történt szinte valamennyi pozitív változás az ő nevéhez fűződik. A szerződések közzétételét is ő találta ki és érvényesítette. Akkor is voltak bíráló hangok, hogy nem elég jó ez a törvény. Mindig van mit javítani, de csak az alapján értékelni a törvényt, hogy ellenzékben vagyok, az a másik meg koalícióban, mikor azelőtt hatékonynak értékelték azt, nem méltó és elhamarkodott” – jelentette ki Gál az ellenzéknek címezve.

A kormánypárti képviselőnek meggyőződése, hogy az új postafiókcégekről szóló törvény ugyanúgy kulcsfontosságú lesz, mint a szerződések kötelező közzététele volt. De nem tetszik neki az sem, hogy az ellenzéki felszólalások bármilyen témára mindig a Bašternák-féle adócsalási ügynél kötnek ki. „Én is örülnék, ha az ügyet mindnyájunk megelégedésére lezárhatnánk már végre, de nem kellene egy szükséges jogszabály-módosításból politikai cirkuszt csinálni” – fűzte hozzá.

(Felvidék.ma/TASR)