Tóth Péter atya, az iskola lelki vezetője celebrálta a szent misét (Fotó: Pásztor Péter)

A szerda reggeli iskolai szentmise során szentelték fel az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola felújított kápolnáját. A munkálatokat magyar állami támogatással valósították meg.

„Az emberi erőforrások minisztériumánál pályáztunk, kétmillió forintot kaptunk. A nyár folyamán ebből újítottuk fel az iskolánk kápolnáját” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Pálffy Dezső, a tanintézmény igazgatója.  A támogatásból átfestették a termet, mely új díszes ajtót és padlózatot kapott. Emellett kicserélték a fűtő- és égőtesteket, valamint felújították az ablakokat is. A pályázati pénzből új székeket is vásároltak.

A szent mise résztvevőinek egy része (Fotó: Pásztor Péter)
A szentmise résztvevőinek egy része (Fotó: Pásztor Péter)

Az egyházi iskolaközpont kápolnáját több mint két évtizede alakították ki. Eddig csupán kisebb felújításokat végeztek rajta. „Örülünk annak, hogy az iskola lelki központját méltóan fel tudtuk újítani” – jegyezte meg az igazgató.

Az EMI forrásából már az előző időszakban is folytak munkálatok az iskolában. 2015-ben az iskola tornatermét rekonstruálták. Szintén a magyar állam támogatásával újították fel az iskola épületének és az étteremnek a tetőszerkezetét, illetve valósították meg az ablakcseréket.

A megújult iskolakápolna egy része (Fotó: Pásztor Péter)
A megújult iskolakápolna egy része (Fotó: Pásztor Péter)

Az iskolakápolnát szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalásának napján szentelte fel Tóth Péter, az iskola újonnan kinevezett lelki vezetője. Mint prédikációjában hangsúlyozta, a kereszt a remény jele. Tóth Péter június végén vette át a prágai kiküldetésre induló Balga Zoltán helyett az iskola lelki vezetését. Mint jelezte, a megismerés időszakát éli, de mindenképpen szeretné folytatni az elődje által elkezdett munkát. „A kápolna a kapcsolatok színtere, melyre lehet építeni. Mi papok építjük a hidat Isten és a tanulók között” – hangsúlyozta Tóth Péter.

Az iskolában minden szerdán reggel szentmisét tartanak, péntekenként pedig osztálymisékre kerül sor. Az iskolaévben több lelki napot szerveznek a tanulóknak és a pedagógusoknak egyaránt.

Népmesei motívumok a folyosón (Fotó: Pásztor Péter)
Népmesei motívumok a folyosón (Fotó: Pásztor Péter)

A nyár folyamán további korszerűsítéseket is végeztek az iskolában. Részben a szülők támogatásával megszépültek az alapiskola alsó tagozatának folyosói. A falakra a magyar népmesék ismert motívumai kerültek. Emellett a világítás is megújult.