Pék Zoltán sajtómunka közben. (Fotó: P.Z. archívuma)

FRISSÍTVE! A parlament előrehozott szavazáson már ma, csütörtökön a késő délutáni órákban döntött a Műsorszolgáltatási Tanács megüresedett helyének betöltéséről. A titkos szavazáson Pék Zoltán még a legoptimistább várakozásokat is felülmúlva, a 113 érvényes szavazatból 91-et megszerezve vált a Tanács tagjává.

Ez azt is jelenti, hogy Pék Zoltánt nem csak a kormánykoalíció képviselői támogatták, hanem szavazatokat szerzett az ellenzék soraiból is. A megválasztás ténye nagy siker, a valós lehetőségek kiaknázása ez után következik, erről olvashatnak ma megjelent, korábbi írásunkban.

Korábban írtuk:

Legfrissebb információnk szerint a pozsonyi parlament kedden megkezdődött ülésszakán döntenek majd a Műsorszolgáltatási Tanácsban megüresedett hely betöltéséről. Azért kellett kiírni új választást a Tanács egy helyére, mivel az egyik tag, Peter Abrahám ez év nyarán lemondott a testületben betöltött tisztségéről.

A MOT-Híd párt a megüresedett helyre Pék Zoltánt, a szlovákiai magyar televíziózás emblematikus alakját jelölte, s ahogy a parlamenti háttérbeszélgetésekből kiderült, a magyar jelölt nem is esélytelen. Pék Zoltánon kívül még négyen pályáznak a helyre, mindannyiuk jelöltségét a parlament kulturális bizottsága már jóváhagyta. A plenáris ülés végszavazása dönti majd el, hogy ötük közül ki lesz a befutó.

A Tanács tagjait hat évre választják, és Pék Zoltán megválasztását vagy a mostani ülésszakra jósolják, vagy legkésőbb jövő év februárjára, amikor két jelenlegi tag mandátuma lejár, s mivel már most sincs magyar tagja a testületnek, ezért a háromtagú koalíció kizártnak tartja, hogy az összesen három megüresedő hely közül az egyiket nem a Most-Híd párt jelöltje kapja.

A megválasztás esélyének latolgatásakor nem elhanyagolható, hogy Pék Zoltán támogatja a szlovákiai magyar televíziós adás műsorának úgynevezett arányosítását. Az arányosítást előírja a médiatörvény is, azonban az elmúlt években nem volt politikai akarat annak megvalósítására. Az arányosítás lényege, hogy az eddigi pár perces napi magyar nyelvű televíziós adás helyett, fokozatos átmenettel egy olyan napi műsoridő alakuljon ki, amely arányaiban tükrözi a szlovákiai magyar közösség létszámát.  Egy-két év alatt a mostani műsoridő helyett napi akár négy órára is nőhet a magyar nyelven sugárzott műsorok ideje.

Ahogy azt a jelölttől megtudtuk, mindenképpen szükségesnek tartja nemcsak az arányosításról szóló vitát, hanem annak konkrét elképzelésekre történő lebontását is. Több előkészítő lépést lát már most fontosnak magának a magyar adásnak az egyenjogúsítása érdekében, hiszen a televíziós szerkesztőségnek még főszerkesztője sincs, s a napi munkát egy háromtagú stáb végzi.

Pék Zoltán azt is érzékeltette, hogy az előrehaladást jelentősen megkönnyítené, ha a közszolgálati televízió vezérigazgatói pozícióját egy olyan személyiség töltené be, aki elkötelezett a magyar közvetítés erősítése mellett. A politikai helyzet talán ebben is közösségünk javára alakulhat, mert a kormánykoalíció kevés nyilvános súrlódásainak egyike éppen a televízió vezetése körül alakult ki a legerősebb kormánypárt a Smer, és a feltörekvő konkurense az Andrej Danko vezette nemzetiek között.

Pék Zoltánnak személyében olyan televíziós kerül meghatározó pozícióba, aki több évtizedre visszanyúló gyártási tapasztalattal is rendelkezik. Ezt szakmai körökben annak ellenére is rendkívül pozitívan értékelik, hogy munkásságát még 89 előtt kezdte.

Pék Zoltán jelenleg ugyancsak közmédiával foglalkozik, mint a komáromi városi Com-Média Kft. ügyvezetője, munkásságát pár éve Magyarország köztársasági elnöke is magas állami kitüntetéssel ismerte el.