Az októberi kvótareferendumon a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben adhatják le voksaikat, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) pedig már el is kezdte kipostázni a határon túli szavazóknak a levélcsomagokat.

A szavazás menetéről szóló rajzos tájékoztatásra pedig az indoklás szerint azért van szükség, mert a 2014-es országgyűlési választások során a levélben szavazóknál nagyon magas volt az érvénytelen szavazatok aránya.

Az NVI a legutóbbi magyarországi parlamenti voksolás során azt tapasztalta, hogy sokan nem kellő alapossággal töltötték ki, vagy elfelejtették aláírni az azonosító nyilatkozatot, de előfordult az is, hogy azok adatai nem egyeztek meg a névjegyzékben szereplővel.

A levélben szavazóknál az is gyakran előfordult, hogy elfelejtették visszaküldeni az azonosító nyilatkozatot, ezért az NVI-nek gondot okozott annak beazonosítása, hogy a névjegyzékben szereplő választópolgár voksa van-e a visszaküldött borítékban. Szintén gyakorta előfordult, hogy a szavazók az azonosító nyilatkozatukat belehelyezték a szavazatot tartalmazó borítékba, vagy elfelejtették azokat leragasztani.

Annak érdekében, hogy ilyen hibák minél kisebb számban forduljanak elő, az NVI rajzos tájékoztatót helyezett el a kiküldött iratcsomagban a szavazás menetéről: a választónak a kitöltött szavazólapot el kell helyeznie a kis borítékban, azt le kell zárnia. A regisztrációnál megadott adatokkal ki kell tölteni az azonosító nyilatkozatot, és alá kell azt írni. Ezt követően a kitöltött és aláírt nyilatkozatot, valamint a szavazatot tartalmazó kis borítékot el kell helyezni a nagy borítékban, és azt – a levélcsomagban található biztonsági ragasztócsíkkal – le kell zárni, hogy abból ne lehessen sérülésmentesen szavazatot kivenni vagy beletenni.

A lezárt szavazási iratot vissza lehet juttatni postán október 1-jén 24 óráig az NVI-hez, de le lehet adni azokat szeptember 19-étől a kijelölt 12 külképviseleten, valamint a szavazás napján a szavazás időszakában a külképviseleteken és az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyein.