A granadai palotakomplexumról és erődrendszerről elnevezett spanyol egyterűnek már jó néhány éve a második nemzedéke rója az utakat. Ez természetesen megőrizte az előd minden pozitívumát (praktikum, térkínálat) és ugyanígy természetesen hozta a korra jellemző műszaki fejlesztéseket. Mi nemrég a legerősebb dízelmotoros, kétkuplungos automata váltós, legattraktívabb szereltségű – lényegében akciómodellnek tekinthető – változatot kaptuk meg tesztelésre.

Alaktan

Az ilyen autók küllemén általában nincs sok elemeznivaló. Eleve adott az egyterűs alapforma, tehát lényegében csak a maszkkal, a lámpákkal meg egy-két apróbb részlettel lehet variálni. Az viszont tagadhatatlan, hogy mostanra már ezek a járművek is jócskán túlléptek az első Espace buszos bumfordiságán. Olyannyira, hogy optikailag még az is kihozható belőlük, ami a 2. ábrán látható… Amelyen egyébként az is jól látszik, hogy a 2. generációs Alhambra teljesen új maszkot kapott; a következő képen pedig az, hogy a felfelé megtört övvonalnak és a szélesebb hátsó karosszériaoszlopnak köszönhetően az oldalnézet is dinamikusabbá vált. Nagyjából ennyi; amit még hozzá lehet tenni, az a tesztelt FR-Line változat vizuális többlete (elülső/hátsó emblémák, 18 hüvelykes szürke könnyűfém keréktárcsák, ugyancsak szürke tükörházak, matricázott szegélyű oldalajtók).

Belvilág

Az első benyomás: mintha egy közepes méretű sportcsarnokba ültünk volna be. A 4,85 m hosszú, 1,9 m széles és 1,72 m magas karosszéria kapitális belteret ad, amely egy 3. üléssort is elbír (ebben a szereltségben standard tartozék).  A bejutás egyébként ide is nagyon könnyű: egyrészt igen szélesre nyílnak az elektromos oldalsó tolóajtók, másrészt a középső sor két szélső ülése egy fül meghúzása után egészében billen előre, nem csupán a támláik. Maguk az ülések sem kínpadok, és némi kompromisszumkészséggel tisztességes méretű lábtér is kialakítható előttük (26. ábra). A középső sor 3 önálló, előre-hátra huzigálható fotelből áll, és az ott utazóknak „repülőasztalkák”, plusz dugi padlórekeszek is rendelkezésükre állnak. Az egyéb komfortot, plusz a vezető sokoldalú segítését pedig a tesztelt verzió impozánsan gazdag szereltsége biztosítja: mindent mindenről játszó, fotókat is megjelenítő szórakoztató egység 6,5 hüvelykes érintőképernyővel, háromzónás automata légkondi, navigációs rendszer, elülső-hátsó parkolószenzorok, tolatókamera, kétfunkciós tempomat, sávelhagyás-jelző, holttérfigyelő, aktív parkolóasszisztens. A 7 pozícióban nyitható panorámatető viszont már feláras volt, 949 euróba kerül. S ami zárszóként még feltétlenül idekívánkozik: a rakodótér dicsérete. Mint a 28. ábra mutatja, a koffer még a két pótülés mögött sem csupán szimbolikus méretű; az üléssorok fokozatos felszámolásával pedig valóságos hangár alakítható ki az autó belsejében, lásd a következő ábrákat…

Az országúton

Az FR-Line akciómodell csak a két erősebb – 150 és 184 lóerős – dízelmotorral kapható. Tesztautónkban az utóbbi dolgozott, hatfokozatú automata váltóval társítva, ami 1510 eurós többlet a kézi váltós verzióhoz képest. A tekintélyes teljesítmény és nyomaték kellő dinamikával ruházza fel a méretes családi járművet, lásd a megfelelő adatokat. A hatgangos DSG pedig úgy dolgozik, ahogy a világ egyik legjobb kétkuplungosától elvárható: egyrészt észrevétlenül és villámgyorsan kapcsol, másrészt kemény gyorsításnál képes egy szemvillanás alatt akár 3 fokozatot is visszaugrani. S aki akar, még sportolgathat is vele, a volán mögötti fülek használatával. Ennél azonban jóval nagyobb hasznát vettük a különböző minőségű utakhoz idomuló adaptív alváznak, a maga sportos, komfortos és normál rezsimével (+1033 €). Ami pedig a fogyasztást illeti: a papírérték itt is illuzórikus, de egy szűken 7 liter körüli konzum – amit például a teszt során teljesítettünk – abszolút normális és elfogadható, tekintettel az autó magas építésére és 1,97 tonna önsúlyára. Arról nem is beszélve, hogy akár ezer kilométernél többet is kiautózhatunk vele, lásd zárókép gyanánt a 7. ábrát……

ADATLAP

Hengerűrtartalom: 1968 cm3
Teljesítmény: 135 kW (184 LE)@ 3500–4000
Nyomaték:   380 Nm@1750–3000
Sebességváltó: hatfokozatú DSG automata
Legnagyobb sebesség: 217 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 8,9 s
Gyári átlagfogyasztás: 5,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 139 g/km
Csomagtér (3/2/1 üléssor mögött): 300/658/2297 l
Üzemanyagtartály: 70 l
A modellcsalád induló ára: 24 710 €
A tesztelt típus induló ára: 37 690 €

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6328676282660052913?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]

Vas Gyula (A szerző felvételei)