Újvári hangulat a hokiliga nyitómeccsén Zólyomban. (Fotó: TASR)

A jégkorong Extraliga nyitófordulóján kitűnő eredményt ért el az újonc Érsekújvár. Az eddigi gyakorlattól eltérően újonc létükre idegenben, a jónevű HC Zólyom ellen kezdtek, és kiegyenlített küzdelemben a rendes játékidő utolsó percében lőtt góllal 1:1-re egyenlítettek. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Érsekújvár egy ritkán látható hoki-boom során jutott el pár év alatt a legfelsőbb szlovákiai ligába, hiszen az elmúlt években évente került magasabb osztályba, s volt olyan időszak is, amikor a magyarországi MOL-ligában indulva lett ebben a nemzetközi bajnokságban aranyérmes.

A tegnap esti, zólyomi meccs szinte újvári hangulatban játszódott, hiszen a sok dél-szlovákiai szurkoló, köztük nem csak felvidéki, hanem magyarországi támogatóval is, természetesen elkísérte a nyitómeccsre a csapatot. A játék képe alapján elmondható, hogy az újonc egyáltalán nem játszott megilletődötten vagy alárendelt szerepben, bár igaz, hogy a mérkőzés 17. percétől szinte a végéig 1:0-ás vesztésre állt.

Az utolsó percben sikerült a rendes játékidőbeli egyenlítés Václav Čížek góljával. Ahogy azt a liga szabályai előírják, döntetlen esetén azonnal hosszabbítás következik, bár mindkét csapat számára már biztos az egy-egy pont megszerzése.

A hosszabbításban fordult a kocka, és az első gól a zólyomiak hálójába került, amelyet viszont majd egy perc elmúltával, a gólöröm közepette érvénytelenített a játékvezető. Ez után a zólyomiak következtek, és Klhufek második góljával megnyerték a hosszabbítást, így ők két pontot írhatnak a javukra.

A HC Érsekújvár a második fordulóban már otthoni környezetben, vasárnap lép pályára a nagy játékerőt képviselő, bár a nyitófordulóban odahaza óriási meglepetésre 2:7-re vereséget szenvedő Zsolna csapatát fogadja. A találkozó plusz érdekessége, hogy a hétgólos vereséget a zsolnaiak az Extraliga másik újoncától, a Liptószentmiklóstól szenvedte el.

Az érsekújváriak első hazai mérkőzése tehát vasárnap, szeptember 11-én a városi jégcsarnokban kezdődik, viszonylag korán, 17 órakor, az ellenfél pedig a VHK Zsolna.