Százötven évvel ezelőtt e napon, szeptember 9-én hunyt el a neves nyelvtudós, költő Czuczor Gergely, aki hatvanhat évvel korábban a felvidéki Andódon Czuczor Istvánként látta meg a napvilágot.

Gyermekkora és ifjúsága szorosan kötődik a Felvidékhez: az Érsekújvártól kőhajításnyira lévő Andód községben született 1800. december 17-én. Gyermekéveit Érsekújváron töltötte, középiskoláit Nyitrán, Esztergomban és Pozsonyban végezte. A szintén felvidéki (szímői) születésű tudós, feltaláló Jedlik Ányos unokatestvére. Együtt léptek be 1817-ben a Szent Benedek-rendbe Pannonhalmán. Ekkortól használja rendi nevét, a Gergelyt. Felszentelése után, 1824-től tanárként működött: Győrben, Pannonhalmán és Komáromban tanított.

Megalapításától kezdve részt vett a Magyar Tudományos Akadémia munkájában: 1831-től levelező, majd 1836-tól rendes tagja.

A költőként is nevet szerzett Czuczor (Riadó című gyújtó hangú költeménye a ‘48-as forradalom egyik indulójává vált) nyelvtudósként írta be magát örökre a magyar tudomány történetébe. Az Akadémia megbízásából kezdett hozzá A magyar nyelv szótára című monumentális munka összeállításához. 1866-ban, a kolerajárvány idején bekövetkezett halála miatt azonban a nagy mű megjelenését már nem érhette meg: a 6 kötetes munkát, melyet az utókor csak „Czuczor-Fogarasiként” emleget, halála után Fogarasi János fejezte be. A több mint 170 ezer szócikket tartalmazó gyűjtemény máig hivatkozási alap és megkerülhetetlen mű a magyar nyelvtudomány területén.

A szabadságharc bukását követően – melyben betegeskedése miatt nem vett részt – forradalmi verséért a hatalom üldözte. A halálbüntetést sikerült ugyan megúsznia, de hat évi vasban eltöltendő várfogságra ítélték, ami rendkívül megviselte amúgy sem ép egészségét.

Czuczor Gergely: Riadó

Sikolt a harci síp, riadj, magyar riadj!
Csatára hí hazád, kifent acélt ragadj!
Villáma fesse a szabadság hajnalát,
S fürössze vérbe a zsarnok faj bíborát.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valának, s azok legyünk.

Nem kell zsarnok nekünk, csatára magyarok!
Fejére vész-halál, ki reánk agyarog.
Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk,
Mi fekete sárga lelkébe tört verünk.

Talpunk alatt a föld, s fejünk felett az ég,
Tanú legyen, hogy áll Árpád hős népe még.
S mely e szent földre hull, minden csepp honfivér,
Kiáltson égbe a bitorra bosszúért.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene,
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Tiporva szent jogunk, szent harccal óvjuk azt,
Pusztítsa fegyverünk a fekete sárga gazt.
S zsarnok torán népek vigadjanak,
A nép csak úgy szabad, ha ők elbuktanak.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene,
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Elé! elé! jertek haramia hadak,
Kiket nemzetbakók gyanánt uszítanak.
Temetkezéstekül, ti bősz szelindekek,
Helyet dögész vadak gyomrában leljetek.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Szívünk elszánt keserv, markunk vasat szorít;
Csatára milliók imája bátorít.
Oh drága véreim, vagy élet, vagy halál!
De szolganépre itt a zsarnok nem talál.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Vitézek, őrhadak, fogjunk búcsú-kezet;
Iszonytató legyen s döntő ez ütközet.
Ős áldomás gyanánt eresszünk drágavért,
Végső piros cseppig hadd folyjon a honért.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.