Zalát leginkább azok a programtézisek zavarják, amelyek elhajlást jelentenének a szociáldemokráciától (Fotó: TASR)

Az európai parlamenti képviselő nem ért egyet a Smer-SD programalkotó közgyűlésének előkészületben lévő dokumentumaival, ezért kérte tagsága felfüggesztését a pártban.

Keményen bírálja pártját, a Smer-SD-t annak két európai parlamenti képviselője. Monika Flašíková-Beňová és Boris Zala az utóbbi időben többször is kikelt a Smerben zajló folyamatok miatt. Flašíková-Beňová a legutóbb a Robert Kaliňák körüli történésekkel való egyet nem értésének adott éles hangot a Bašternák-ügy kapcsán, Zala pedig már a múlt hét folyamán meglebegtette a pártból való távozásának lehetőségét, ha a dolgok ugyanígy mennek tovább.

Tagsága szüneteltetését rögtönzött sajtótájékoztatóján azzal indokolta, hogy nem ért egyet az eredetileg szeptember 24-re tervezett, majd október 22-re elhalasztott pártközgyűlés alapdokumentumaival. „A pártelnöknek és az elnökségi tagoknak írt levelemben leírtam, hogy ez nem olyan komoly programdokumentum, mint amilyenek a múltban a Smerben voltak” – tájékoztatta a média képviselőit Zala, aki szerint a jelenlegi dokumentumok szerint a Smer-SD elhajlik az európai szociáldemokrácia vonalától.

Kinek van és kinek nincs befolyása a pártban

Zala elégedetlenségének további oka, a párt lehetséges irányulása és Robert Fico utóbbi időben tett kijelentései, azt illetően, hogy Zalának és a többi EP-képviselőnek nincs befolyásuk a pártban. Zala azt állítja, nem alapít új pártot, s ha végleg távozna is a pártjából, az európai képviselői mandátumáról nem mond le. „Nem szívesen tevékenykednék egy olyan pártban, ahol semmilyen befolyásom nincs, mivel az felesleges. Úgy ítéltem meg, hogy a tagságom ebből a szemszögből felesleges. De nem dobom be végleg a törülközőt, ezért csak a tagságom szüneteltetését kértem” – jelentette ki Zala, aki szerint a Smer most dönti el, hogy merrefelé menjen tovább, ezért még nem kell végleg bezárni az ajtót. „Én még mindig azt remélem, hogy a Smer végül visszatér a klasszikus szociáldemokrata politikához. S ha így lesz, nem látok okot arra, miért ne térhetnék vissza a pártba” – fogalmazott Zala hozzáfűzve, azt sem zárja ki azonban, hogy ha a Smer más irányt választ, elhagyja a pártot.

Zalát sokkolták a programtézisek

Zalát leginkább azok a programtézisek zavarják, amelyek elhajlást jelentenének a szociáldemokráciától. „Ez csak egy propagandapamflet, amely használja ugyan a szociáldemokrácia fogalmát, de tartalmában semmi köze sincs hozzá” – jelentette ki az EP-képviselő, akit a dokumentum harci szelleme is meglepett. „Az elit- és az alsóbb rétegekre osztás, meg a Pozsonyra és az éhező völgyekre osztás, a vidék szembeállítása Pozsonnyal” – mondta hozzáfűzve, elég sokkoló volt számára ez a művi feszültségkeltés Szlovákiában.

Zala azt is kifogásolja, hogy az előkészített programdokumentum jelentős mértékben és demagóg módon lejáratja az európai szociáldemokráciát, mondván, hogy az „mennyire elveszítette az arcát”. A Pavol Paška és Ľubomír Blaha által készített programtézisek Zala szerint kriptokommunista jellegűek.

Kritikus hangok a párton belül

A párton belül egyre inkább hallani bíráló hangokat, amelyek változást követelnek a pártban. Erről is tanácskozniuk kellett volna a küldötteknek a programalkotó közgyűlésen. Boris Zalát egy ideje már azok közt tartják számon, akik a változások elmaradása esetén távozhatnak a pártból.

A visszavont programtézisek standard jobbközép politikai pártként határozzák meg a Smer-SD-t, amely a szlovákiai és az európai szociáldemokrácia hagyományos értékeit vallja. „Mi vagyunk az egyetlen párt, amely szélsőségek nélküli, gyűlöletmentes alternatívát kínál” – áll egyebek mellett a programdokumentumban.

(Felvidék.ma/TASR)