Fotó: aktuality.sk

Már ma megkezdődik a „nagyüzem” a tömegközlekedésben, különösen a vasúton: a tanév kezdete miatt jelentősen emelkedik az utazók száma, főleg az ország keleti régióiból a főváros irányába. Az állami vasúttársaság kiegészítő járatokat állít forgalomba.

A vasúttársaság (ZSSK) már a tanév kezdete előtt megerősíti járatait: 24 extra szerelvényt indítanak, ezek közül tizenkettőt még a mai napon, amikor a legnagyobb forgalom várható Pozsony felé. A társaság további járatait is megerősíti plusz kocsikkal.

Hasonló a helyzet az autóbusz-közlekedésben is, itt különösen a regionális buszjáratoknál kell számolni számottevőbb (a nyári hónapokhoz képest 18 %-kal nagyobb) utasforgalommal, a pozsonyi Slovak Lines tájékoztatása szerint. Az első tanítási napon délelőtt 10 és 12 óra között várható a legnagyobb forgalom, mivel e rövidített napon többnyire ekkor utaznak haza a tanulók. A Slovak Lines ezért a Pozsonyból Somorja, Illésháza, Szenc, Bazin és Stomfa felé induló járatait erősíti meg – közölte a TASR hírügynökséggel a szolgáltató.

(Forrás: TASR)