Tóth János, a Selye János Egyetem rektora, Stubendek László, Komárom polgármestere, Vladimír Metejíčka, a Smer parlamenti képviselője Komáromból és Bastrnák Tibor, a Most-Híd parlamenti képviselője a tanévnyitón (Fotó: SJG)

Szeptember 5-én 597 diák jelent meg a komáromi Selye János Gimnázium ünnepélyes tanévnyitóján, hogy megkezdje vagy folytassa nyolcosztályos, illetve középiskolai tanulmányait.

Első ízben köszönthettünk brazil cserediáklányt Ana Maria Menegassi Palotta személyében. Nagy szeretettel üdvözöltük továbbá 120 ifjú elsősünket és legfiatalabbjainkat, a 27 prímós kisdiákunkat. Andruskó Imre igazgató bemutatta iskolánk új tanárait, angol nyelvű lektorunkat és az osztályfőnököket, majd meghirdette a Selye János emlékévet, ugyanis iskolánk névadója száz évvel ezelőtt, 1916 szeptemberében lépte át először az akkori bencés gimnázium kapuját.

Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója (Fotó: SJG)
Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója (Fotó: SJG)

Az igazgató tanévnyitó beszédét követően méltattuk azon diákjaink eredményeit, akik az elmúlt tanévben kimagasló teljesítményt nyújtottak. Az iskolánk diákjának odaítélhető legmagasabb elismerést, a Selye-díjat, Gergely Lajos, volt IV. D-s diákunk kapta. A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, a Kömal versenyében elért eredményeiért oklevélben részesült a C-jelű matematika-gyakorlatok versenyében Pszota Máté, Markó Anna Erzsébet és Bukor Benedek, a K-jelű matematika-gyakorlatok versenyében Klučka Vivien, a fizika elméleti versenyben Bánki Bence, Édes Lili és Csenger Géza, továbbá ugyanő az S-jelű informatika-feladatok versenyében. Szintén jutalomban részesült Bartalos Angelika, a németolimpia kerületi 1. és országos 3. helyezettje. Elismerést érdemel továbbá két kitűnő sportolónk is, Glofák Viktória, aki a terem-kerékpározás Európa- és világbajnokságának résztvevője, sőt érmese volt, és Koczkás Dávid kenusunk, aki eredményesen szerepelt számos hazai és nemzetközi bajnokságon.

Tóth János,, a Selye János Egyetem rektora (Fotó: SJG)
Tóth János,, a Selye János Egyetem rektora (Fotó: SJG)

Diákjaink egy-egy csoportja a nyarat táborozással töltötte. Testvériskolánk, a budapesti Szent István Gimnázium jóvoltából már hosszú évek óta egyhetes nyaraláson vesznek részt tanulóink a Tisza-táborban, illetve a Rákóczi Szövetség Ivón megrendezett táborában.

S végül a tanévnyitó várva várt pillanata, a szerencsetorták kisorsolása is elkövetkezett. Egy tortát „önkéntesen” legkisebbjeinknek, a prímósoknak adtunk, s a másik két szerencsetortát Édes Erzsébet és Fonód Tibor igazgatóhelyettesek sorsolták ki. Fortuna istenasszony ez alkalommal a secundósoknak és a III. D-nek kedvezett.

Focimeccsel avatták fel az új műfüves multifunkciós pályát (Fotó: SJG)
Focimeccsel avatták fel az új műfüves multifunkciós pályát (Fotó: SJG)

A 2016/17-es tanév ünnepélyes megnyitója az aulában a Szózattal zárult, majd 11 órakor az udvaron folytatódott, ahol gimnáziumunk jelenlegi diákjai a tavaly elballagott öregdiákjainkkal vívott focimeccsel felavatták az új műfüves multifunkciós pályát. A mérkőzést 12:10 arányban öregdiákjaink nyerték, díjuk Boros Anna művésznő focilabda alakú tortája volt.

A szerző a Selye János Gimnázium tanárnője