(Fotó: SITA)

A háromórás csütörtöki sztrájkba összesen 2031 tanító kapcsolódott be Szlovákia minden kerületéből, jelentette ki Branislav Kočan, a Szlovákiai Tanítók Kezdeményezés képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján, hozzáfűzve, a sztrájk így mintegy 40 ezer tanulót érintett.

Kočan szerint még mindig a kielégítő válaszra várnak arra vonatkozóan, miért nem hajlandó a kormány teljesíteni a követeléseiket.

A sztrájkba bekapcsolódott tanítók számának stagnálását azzal magyarázza a Kezdeményezés, hogy az oktatásügyben dolgozó emberek a szakszervezet kollektív tárgyalások utáni lépéseire várnak, és némely igazgató félretájékoztató kampánya is megteszi a magáét.

Kočan a sajtótájékoztatón a kollektív tárgyalásokkal kapcsolatban is állást foglalt. Mint mondta, a 10 százalékos bérvalorizációra vonatkozó követelésükkel szemben a kormány ellenjavaslattal állt elő, miszerint 0,9 százalékkal növelné a béreket. Kočan szerint a minisztérium számai nevetségesek, a pénzügyminiszter szerinte úgy készült a tárgyalásokra, mintha egy arab piacra menne.

Vladimír Crmoman, a Szlovákiai Tanítók Kezdeményezés másik képviselője elmondta, érzékenyen figyelik az oktatási társa egyezkedését, amely a kormány programnyilatkozatának közzététele óta azt állítja, hogy az oktatási beruházásokért küzd. Az eredmény azonban csak a 0,9 százalékos szám. Crmoman szerint ma már gondot okoz az iskoláknak tanítókat és nevelőket találniuk az iskolai klubokba.

A fokozatos tanítósztrájk szeptember 13-án kezdődött, egyórás munkaszünettel. Crmoman szerint ebbe 1773 tanító kapcsolódott be, összesen 106 iskolából, Szlovákia minden kerületéből. Ezt követően szeptember 21-én folytatódott a sztrájk, akkor 2000 tanító kapcsolódott be 150 iskolából, és a munka két tanítási óra idejére szünetelt.

A regionális oktatásban összesen mintegy 89 ezer tanító és szakmai alkalmazott dolgozik. A tanítók október 7-én szeretnék a fokozatos sztrájkot folytatni, akkor négy tanítási óra alatt szünetel majd a tanítás. Amennyiben a Kezdeményezés nem egyezik meg a kormánnyal, növelnék a sztrájk terjedelmét és intenzitását, ami azt jelenti, hogy az akár teljes és korlátlan idejű sztrájkban is kicsúcsosodhatna.

A tanítók követelései

A Szlovákiai Tanítók Kezdeményezés azt követeli a kormánytól, hogy jogszabályokkal biztosítsa valamennyi pedagógiai és szakalkalmazott bértarifájának növelését a regionális oktatásban, ebben az évben 140 euróval.

2017 január 1-jétől újabb 90 eurós béremelést követelnek. További követelésük az oktatási és belügyi tárcák költségvetésének növelése 400 millió euróval, az egyes iskolák didaktikai eszközökkel való felszereltsége közti különbségek kiegyenlítése céljából.

Az utolsó követelésük, hogy a kormány hagyja jóvá a pedagógiai és szakalkalmazottakról szóló törvénymódosító indítványát, amelynek köszönhetően újból bevezetnék a hatásköri ellenőrzéssel párosuló kreditszerzés lehetőségét, megszüntetnék a kreditek hétéves időszakra korlátozott érvényességét, és felújítanák a kibővített, illetve külföldi tanulmányokkal és az alkotótevékenységekkel társuló kreditszerzés lehetőségét.

(Felvidék.ma/SITA)