Moszkvicsok sorakoznak az ipolyhídvégi focipályán (Fotó: Pásztor Péter)

A Magyar Moszkvics Klub szeptember 24-én a Börzsönyben tartotta meg őszi túráját. Az esemény végállomása Ipolyhídvég volt, ahol a veterán autók felvonulásával színesítették a szüreti fesztivál programját. A találkozón felvidéki veteránautó-tulajdonosok is jelen voltak.

„Évente két túrát szervezünk Magyarországon. A mostani őszi túránk különleges, mivel meghívást kaptunk az ipolyhídvégi szüreti fesztiválra. Így a mai napot a Felvidéken fejezzük be.  A találkozón mintegy 15 veterán Moszkvics vett részt. Nagycsaládként tekintünk egymásra, az eseményeken megbeszéljük az autókkal kapcsolatos tapasztalatokat is” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Túri János, a Magyar Moszkvics Klub elnöke.

A túrára Magyarország különböző településeiről érkeztek autósok, többek között Gyöngyösről, Szarvasról, Győrből, Budapestről, Csákvárról.

Szombaton reggel Nagybörzsönyben startoltak, innen kemencei megállóval délután érkeztek az Ipoly menti faluba. A megjelent autók legidősebbike egy 403-as Moszkvics volt, emellett 408-as és 412-es típusú járművek is jelen voltak.

Veterán autót vezetni egy életérzés, mondták többen is a túrázók közül. Az egyesület vezetője Moszkvics 408-as típusú autóval érkezett a túrára. A közel ötvenéves járgánnyal csupán találkozókra jár.  A veterán autókkal kapcsolatban megjegyezte: „Másként reagál a veterán autó, mint a mostaniak. Be kell ülni,  s ki kell próbálni. Különleges hangulata van. Sok pozitív visszajelzést kapunk. Az emberek egyszerűen szeretik. Ha az utakon vagyunk, a fiatalok ránk csodálkoznak, az idősek pedig nosztalgiáznak.” A járművek karbantartása nagy odafigyelést igényel. Szerencsére még napjainkban is beszerezhetők az alkatrészek – mondta végezetül.

Felvidékiek is csatlakoztak a túrához, ezek egyike volt Szúnyog Zsolt, az Ipolysági Veterán Klub vezetője.  „Édesapámtól örököltem a 408-as típusút. A 48 éves járgányt felújítottam. Legtöbbször csupán a találkozók alkalmával használom. Vezetés közben együtt élek az autóval, csak így lehet vezetni” – mesélte. A szintén veteránautó-tulajdonos kedvesével magyarországi és szlovákiai autós találkozókon, fesztiválokon vesznek részt. A klub június elején szervezte meg az Ipoly menti veterántalálkozót, a több helyszínes felvonuláson közel száz autó és motorkerékpár jelent meg.

Érdekes történetek is előkerültek. Az egyik legöregebb győri 403-as Moszkvics tulajdonosa Berettyóújfaluban talált a járműre. „Onnan származik az asszisztensem, amikor meglátta, mindjárt fel is ismerte. A helyi családorvos autója volt korábban. Elkezdett emlékezni, többek között egy koccanásos balesetre is. Amikor sor került az autó felújítására, megtaláltuk a baleset nyomait a karosszérián”- mesélte a tulajdonos.

A szüreti felvonulás résztvevői megcsodálhatták a járgányokat. Többen nosztalgiázva kérdezgették a tulajdonosokat, mintegy időutazást téve a közelmúltba.

 

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6334193780982664369?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]