Hej dunna, dunna... ajándék a menyasszonynak (fotó: Tóth Klára/Felvidék.ma)

A Zobor-vidéki Gímesen a három éve elhunyt népzenekutatóra, népdalgyűjtőre, Ág Tiborra emlékeztek. A háromnapos rendezvény 2016. október 21-én kezdődött V. Nagy János ógyallai fafaragó kiállításának megnyitójával, melyet a Ghymesi Igricek műsora követett.

Az Ág Tibor-napok rendezvénysorozata másnap szakmai előadásokkal folytatódott, ahol az érdeklődőkkel neves néprajzosok – Jókai Mária és Katona István – ismertették a zoboralji viseletet, a vidék tánctípusait. Takács András néprajzkutató Ág Tiborral végzett közös munkájukra emlékezett, míg Katona István a nyitrai dukátus Árpád-kori jelentőségéről tartott előadást.

A Magyarországról érkezett Langaléta Garabonciások színes, vidám műsorát gyermekek és felnőttek egyaránt élvezték. Az ünnepi gálaműsort Púchovsky László, Gímes község polgármestere és Szabó József, a magyar nagykövetség első beosztottja nyitották meg. A nagykövetség munkatársa köszöntőjében elmondta: Ág Tibor nemcsak Felvidék kiemelkedő egyénisége, hanem az egyetemes magyarság számára is érték. A továbbiakban Párta, párta címmel került bemutatásra a zoboralji lakodalmas a vidék hagyományőrzőinek előadásában.

A gímesi kultúrház színpadán kivételes szépségű lakodalmas népszokásokat mutattak be, mint a lánykérés, dunnavivés, a párta felkötése, lánybúcsúztató, hajnalégetés. A nagy sikerű produkciót követően a százdi citerazenakar és a Ghymesi Igricek műsora következett. A nagymegyeri Megyer Táncegyüttes Zobor-vidéki táncokkal nyitotta fergeteges műsorát, a folytatásban pedig mezőségi és csallóközi táncot láthatott a közönség.

A rendezvény zárónapján ünnepi szentmisén vettek részt a hívők a gímesi templomban, majd Écsi Gyöngyi műsorát nézték végig az érdeklődők. Az előadóművész elmondta, gyakran kísérte Ág Tibort gyűjtőútjain, többek közt a Zobor-vidékre is. Zoboralji, gímesi és bábindali gyűjtésű énekek hangzottak fel előadásában, mesélt életről és halálról, hitről és magyarságról. Útravalóul elmondta: Amíg megtartjuk anyanyelvünket és hitünket, lehet bárhol a határ, megmaradunk.

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.