A kép illusztráció (TASR)

A Szlovák Élelmiszeripari Kamara már jó ideje figyelmeztet az élelmiszerlánc kiegyenlítetlenségére és áttekinthetetlenségére. A kamara szóvivője, Jana Holéciová szerint a mezőgazdászok és az élelmiszeriparban dolgozók egyértelműen a rövidebbet húzzák a kereskedelmi hálókkal való együttműködésben.

Amint azt a szóvivő elmondta, elsősorban az élelmiszerárképzés folyamatáról van szó, amely jelenleg nem áttekinthető, de a deformálódott kereskedelmi viszonyok, a nem tiszta kereskedelmi praktikák alkalmazása, amelyek segítségével a kereskedelmi láncok nyomást gyakorolnak a beszállítóikra, is megteszik a magukét.

A kamara ezért üdvözli a mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárca rendeletmódosítását, amellyel kibocsátja a 2015 és 2017-es évek állami statisztikai felméréseinek programját. E szerint a termelés és értékesítés terén kötelező, a tej, tejtermékek, baromfi, tojás és hús mennyiségét és értékét figyelembe vevő statisztikák sorát a jövőben bővítik a kiskereskedelmi adatok is. Jelenleg ilyen információkat csupán az őstermelők és a feldolgozók nyújtanak, a kereskedelmi adatbázis azonban hiányzik.

Az új szerint a teljes körű adatbázis alapján az állam teljes képet kap a kereskedelmi lánc működéséről, az őstermelőktől kezdve a feldolgozókon át a kereskedőkig.

Az erőfölénnyel való visszaélés

A szóvivő szerint a visegrádi országok agrár-önkormányzati képviselőnek szeptember 29-i modori találkozóján szó volt a kereskedelmi láncok piaci erőfölényével való visszaélésről is. A V4-es képviselők elégedetlenségüknek adtak hangot amiatt is, hogy a kereskedelmi láncok különböző árréseket használnak a hazai és a külföldi termékeknél. A magyar élelmezésipari kamara a szóvivő szerint megerősítette, hogy a magyar tejtermelők és -feldolgozók a jövő hétre tanácskozást készítettek elő a kereskedelmi láncokkal, amelynek célja a hazai szállítók helyzetének javítása és a hazai élelmiszeripari termékek arányának növelése a boltokban.

„A Szlovák Élelmiszeripari Kamara hasonló tanácskozást már az év első felében megvalósított” – fűzte hozzá Holécióvá, aki szerint örvendetes tény, hogy a hazai szállítók helyzetének javítása a kereskedelmi láncban az egyik központi agrár-élelmezésügyi téma a féléves szlovák uniós elnökség idején. „Az átláthatóság növelése ugyanis az élelmiszer-szállító láncok kapcsolatkiegyenlítésének alapja az Európai Unió szintjén is” – fűzte hozzá a Kamara szóvivője.

(Felvidék.ma/aktuality.sk)