A hatvan évvel ezelőtti sortűz áldozataira emlékeznek többek között a Gyász téren lévő határőrségi laktanyánál, Rieger Tibor szobrászművész alkotása előtt.
Hatvan esztendeje Dudás István, a mosonmagyaróvári laktanya akkori parancsnoka tűzparancsot adott a katonáknak, hogy lőjenek azokra, akik a laktanya előtt gyülekeztek a forradalmat éltetve. Az áldozatok pontos száma sajnos máig sem ismeretes, viszont a szemtanúk és a történészek abban megegyeznek, hogy több mint százan vesztették életüket és még ennél is több volt a sebesültek száma. Voltak köztük mosonmagyaróváriak, környékbeliek, munkások, ifjabbak, idősebbek, egyetemisták. Koruk 17 és 56 év közé tehető. Akadtak az áldozatok között nők, asszonyok is.
Ezen a napon a város több pontján is koszorúzások és megemlékezések zajlottak. Először a Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskolában, melynek akkori hat diákja is a sortűz áldozatául esett.
A Karolina Kórháznál Gábor Józsefné, a mosonmagyaróvári ´56-os Egyesület elnöke mondott emlékező beszédet, felelevenítve a 60 évvel ezelőtti, 16 évesen átélt eseményeket s azt, hogyan estek áldozatul a barátai a sortűznek. „Egyből jött a lövés, kézigránátok, több mint száz ember halt meg és több mint kétszázan megsebesültek“ – emlékezett vissza.
A felvidéki, kisújfalusi születésű Gulyás Lajos református lelkész emléktáblájánál, nem messze a kórháztól, Moson irányában Tóth András pápai református lelkész mondott emlékező beszédet. Gulyás Lajost a forradalomban való részvétele miatt 39 évesen ítélték halálra és végezték ki.
A megemlékezés az óvári várnál folytatódott, ahol a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Karának hallgatói, tanárai emlékeztek meg 1956-ban elesett hős diákjaikról, köztük két diáklányról.
A polgármesteri hivatalnál dr. Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés alelnöke mondott beszédet. „Mosonmagyaróvár nehéz sorsú város volt annak előtte is. Trianon után megszűnt megyeszékhely lenni, majd bár újra virágzásnak indult Moson és Magyaróvár egyesülésével (1939), de a II. világháború, és az azt követő elnyomás megakasztotta a fejlődését, a közelben leereszkedett a vasfüggöny, s az állandó bizalmatlanság, a határsáv rendszere sorvasztotta a régebben oly virágzó kisvárost“ – mondta az alelnök.
A mosomagyaróvári temetőben 16 órától Széles Sándor megyei kormánymegbízott szólt a megjelentekhez. Kiemelte: „Addig nem nyugodhatunk meg, amíg vannak feltáratlan sírok, amíg nem sikerül végtisztességet adni minden egyes áldozatnak.“
A temetőtől fél ötkor indult a hagyományos gyalogos menet a Gyász térre, ahol öt óra után néhány perccel kezdődött a megemlékezés, az utolsó a gyásznap során. Először az egyik piarista diáklány vezetésével szavalták el a Himnuszt. A megemlékezés szónoka Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, nem mellesleg református lelkész volt. Elmondta, feladatunk, hogy az utódainknak továbbadjuk a forradalom és szabadságharc üzenetét és vívmányait, melyek többek között a nemzeti önrendelkezés, a szabadság és a jogállam. Felelevenítette a Terror Házában az egyik helyiségben elénk táruló borzalmas látványt, az egyik ´56-os hős áldozat véres és lyukas kabátját, a lyukas zászlót és egy Molotov-koktélt.
Utána Marcus Meckel, a valamikori Német Demokratikus Köztársaság utolsó külügyminisztere szólt a jelenlévőkhöz. Arról beszélt, hogy miként 1953-ban Németországban, ugyanúgy 1956-ban Magyarországon is elbukott a szabadságért folytatott küzdelem, az elnyomók kerültek hatalomra és megfosztották szabadságuktól az embereket. Az áldozatok a szabadságért készek voltak az életüket áldozni.
Ezt követően a piarista diákok adtak elő egy, a 60 évvel ezelőtti eseményeket felelevenítő jelenetet, miközben stílusosan a színpad hátterében egy lyukas zászló volt felvonva. A koszorúzás közben két diák váltakozva olvasta fel a sortűz ismert áldozatainak nevét. Végül a Szózatot énekelték el a megjelentek.
